Június 8-10.: Epupából az Etosha Nemzeti Park felé vettük az irányt. Nehéz előre kiszámítani, hogy pontosan mikor hová érünk, ezért csak néhány nappal korábban foglaltunk szállást. Szerencsénk volt, mert az egyik kempingben maradt szabad hely, így két éjszakát tudtunk a parkban tölteni. Epupánál találkoztunk valakivel, aki túravezetőként dolgozik, és adott egy jó tanácsot: a park nyugati bejáratán, a Galton-kapun menjünk be, és a parkon belül vezessünk el a kempingünkig, ne a népszerű, az Etosha-sópan (salt pan) melletti kapukon keresztül. Így is tettünk – és ez bizonyult a legjobb döntésnek. Először a kapu előtti egy új kempingben aludtunk, ahol nagy meglepetés ért minket: rendőrautók és lesötétített járművek álltak mindenhol. Kiderült, hogy az alminiszter éppen ott vacsorázik, így várnunk kellett a bejutással. Szerencsére végül beengedtek minket – rajtunk kívül nem is volt más vendég.

Epupa után sajnos megszűntek az olcsó közösségi kempingek. A privát kempingek általában nagyon szépek: hatalmas saját hely tartozik mindegyikhez tűzrakóval, braai hellyel, csappal, mosogatóval, sokszor saját fürdővel is. Ez persze kényelmes, de örültünk volna, ha továbbra is elérhetők lennének olcsóbb, megosztott lehetőségek is. Mindenesetre ennek a kempingnek a házigazdája nagyon kedves volt. Este is már hideg volt, de reggel meglepve láttuk, hogy csak 6 fok van – innen kezdődött a dél-afrikai tél számunkra. (Most, Lesothóból visszagondolva szívesen cserélnénk a -10 – -5 fokos reggeleinket arra a 6 fokra, de akkor még nem tudtuk, hogy az melegnek számít. )

Elindultunk a parkba, ami nagyon jól ki van építve az önállóan utazóknak, a legtöbb turista autót bérel ahelyett, hogy szervezett szafarira fizetne be, mivel le lehet tölteni egy részletes térképet, ami az itatókat is mutatja. Már az első itatónál nagy szerencsénk volt: több mint tíz elefánt érkezett inni, köztük kicsik is. A nyugati részen, amelyet a turisták kevésbé látogatnak, szinte minden itatónál rengeteg állatot láttunk: zebrák, gazellák, zsiráfok ittak mindenhol.

Volt egy megérzésünk, hogy még mielőtt elérnénk az Etosha fő részéhez, a nagy sópanhoz, tegyünk egy kört a kisebb Adamax-pan felé. Ahogy elindultunk, három gepárddal találkoztunk, akik sokáig sétáltak az autónk mellett. Kicsit továbbhaladva gyönyörű szavanna tárult elénk rengeteg növényevővel, akiket több oroszlán is éppen vadászott. Később, amikor megpillantottuk a gyönyörű pant, az utat több száz zebra állta el – alig tudtunk átjutni rajtuk. Annyi minden történt, hogy megcsúsztunk az idővel, és már nem voltunk biztosak benne, hogy naplemente előtt elérjük a kempinget.

Azon viccelődtünk, hogy mi lehet még a tökéletes nap zárása – és valóban jött még egy meglepetés: a kemping bejáratánál feltorlódtak az autók, mert egy orrszarvú legelészett éppen! (Szerencsére így a késést is erre foghattuk, mondván, végignéztük az orrszarvút. ) És ha ez nem lett volna elég: a kemping itatójánál este kilenc orrszarvút (és pár hiénát és zebrát) láttunk, köztük kicsiket is, ahogy békésen ittak.

Ádám első szafarija tökéletesen sikerült, és a nap megkoronázásaként vacsorára camembert sajtot sütöttünk (most először találtunk megfizethető áron a mackósajtnál minőségibb sajtot), és megittuk az első dél-afrikai borunkat, egy Pinotage-t – ami azóta is a kedvencünk lett.

Másnap már magasak voltak az elvárásaink, mivel a pan körüli népszerű részeket jártuk be, de kevesebb állatot láttunk, mint előző nap, de sok új antilopfajt, köztük impalát, oryxot, elandot és rengeteg gnút, valamint a szavanna és a pan látványa önmagában is lenyűgöző volt.

Az Etoshát jó szívvel ajánljuk első szafariélménynek: az utak viszonylag jók (bár korrugáltak), a park jól ki van építve, könnyű tájékozódni a főútról könnyű letérni az itatókhoz és kisebb körutakhoz, a táj gyönyörű, az állatok pedig sokfélék és gyakoriak. Ami viszont hiányzott, az éppen a vadon érzete – néha úgy éreztük, mintha egy nagyobb állatkertben lennénk (bár valóban hatalmas: az Etosha több mint 22 000 km²!). Ezért is vártuk már a botswanai nemzeti parkokat, amelyekről sok jót hallottunk – egy kicsit azért izgultunk, hiszen ott már nincsenek kerítések a kempingek körül. Összességében az Etosha tökéletes első nemzeti park élmény volt.