Július 12-15.: Zimbabwe-ból kilépni még bonyolultabb volt, mint belépni. Érkezéskor kaptunk egy QR-kódot, amit kilenc lépésben be kellett scanneltetnünk. A lépések fele valamilyen díj befizetéséből állt (például majdnem 30 dollár határhasználati díj). Zimbabwe rendesen megkopasztott minket, mert minden bürokratikus ügyintézés iszonyúan drága volt. Az utak használatáért például a fizetőkapuknál is 3–4 dollárt kellett fizetni (míg más országokban összesen szoktunk ennyit elkölteni fizetőkapura). Amikor nagy nehezen végigértünk minden lépésen, a rendszámunk megjelent egy óriás kijelzőn a parkolóban, jelezvén, hogy kiléphetünk az országból. Dél-Afrikába érve beálltunk a sorba, megkérdezték, hány napos vízumot szeretnénk, és rögtön adtak 30 naposat (ingyen). A vámosok a CDP-nkbe is bepecsételtek (csak kijöttek rápillantani a kocsira, hogy tényleg azzal érkeztünk-e). Összesen tíz perc alatt megvoltunk, mindenféle QR-kód nélkül. 
Ránk sötétedett, ezért a határ melletti városban kerestünk szállást. Azt hittük, van egy backpacker hely, de kiderült, hogy most már másra használják. Az őr azonban megszánt minket, és megengedte, hogy aludjunk a régi dormban, ami leginkább egy kórházi szobára hasonlított. Még a Shoprite bezárása előtt tíz perccel sikerült bevásárolnunk a nemzeti parkba. Ettünk egyet a Mekiben is – megdöbbentően sok gyorsétteremlánc és pláza van Dél-Afrikában, sok városban ezek a legnépszerűbbek, így szinte mindenki ott eszik. Lelkileg fel voltunk készülve, hogy Dél-Afrika ilyen, így kevésbé ért kultúrsokként, mint Namíbiában, és később szerencsére több helyen találtunk az utcán faszénen sülő húsokat áruló helyeket is.
Másnap reggel ötkor felkeltünk, és elindultunk a Krugerbe. Hallottuk, hogy Dél-Afrika nagyon fejlett, de az ország ezen része így is sokkolt minket. A térképen alig látható harmadrendű utakon mentünk, hogy rövidítsünk, de így is minden aszfaltozott volt. Kis, modern városokon haladtunk át, a házak körül szögesdrót húzódott, és mindenhol volt legalább egy, de inkább több KFC. A városok széle azonban fémlemezekből összeépített kis házakból állt – sok esetben ezek voltak régen a township-ek, vagyis az apartheid alatt a feketék számára elkülöített városrészek. Dél-Afrika ma is a legegyenlőtlenebb ország a világon (Namíbia követi a sorban), ezt egyből lehet érezni az országba érve. A városok között mindent kerítések vesznek körül, hatalmas megművelt földek és telepített erdők sorakoztak, minden a nagy volumenű mezőgazdaságról és állattartásról szólt. A legtöbb kisvárosban tábla jelezte, hogy az út szélén árusok nem kínálhatják portékáikat. Pozitív volt viszont, hogy bár elsőre barátságtalannak tűnt az ország, az emberek nagy része barátságos és vidám volt. A benzinkúton megállva (és jobbhíján a Steers hamburgezőben reggelizve) hangosan zenét hallgató és táncoló alkalmazottak fogadtak minket, hiába volt még nagyon korán és hideg, úgy döntöttek, hogy jó kedvvel indítják a napot. Mindenki érdeklődött, honnan jöttünk, így lassan mi is feloldódtunk.
A Krugerről már hallottunk: egy spanyol pár mesélte, hogy 30 napig nem hagyták el a parkot. Ez a 20.000 négyzetkilométeres nemzeti park évente kb, 2 millió látogatót vonz (aminek 80%-a dél-afrikai). Kb. napi 20 euró a belépő, de ha benn éjszakázunk a parkban, akkor csak 1 napot kell kifizetni. Azonban 200 euróért lehet venni 1 évre szóló Wild Cardot, amivel korlátlanul bármelyik nemzeti parkban lehet tartózkodni Dél-Afrikában és Szváziföldön. A parkban van szupermarket, étterem, orvos (még fogorvos is), benzinkutak, és a főutak aszfaltozottak. Tényleg akár 1 évig is benn maradhatsz a parkban, nem kell miért kimenni..
40 km/órás sebességkorlátozás van érvényben a park területén, a kapu után pár kilométerrel mi is találkoztunk egy rendőrrel, aki sebességet mért – szürreális élmény volt ez, főleg hogy néhány hete még a Közép-Kalahári Nemzeti Parkban keringtünk, teljesen egyedül vadkempingezve. Először elvezettünk egy kis piknikhelyig, ahol mellettünk egy személyautóval érkezett pár villásreggelizett. Az őröktől béreltek gázfőzőt, amin bacont, kolbászt és tojást sütöttek, mellé pedig mimózát iszogattak. Mi közben egy gyors tésztát dobtunk össze. Furcsa volt látni, hogy az emberek mennyire nem félnek a piknikhelyeken: volt, ahol például egy hiéna sétálgatott, azoban pár hete egy leopárd emberre is támadt.
A kezdeti sokkok után elkezdtünk keresni olyan leágazásokat, ahol nemcsak útszéli itatókhoz lehetett letérni, hanem mélyebben be lehetett menni a parkba. Gyönyörű folyókat találtunk, és elképesztően sok elefántot, vízilovat, mocsári antilopot, kudut és más állatot láttunk – tényleg nagyon szép volt. Amikor visszatértünk az aszfaltútra, újra találkoztunk a tömeggel: mindkét délután láttunk leopárdot és oroszlánt is. Ez egyrészt jó élmény volt, nagyon vártuk már, hogy lássunk leopárdot, másrészt kicsit kiábrándító a hosszú sorban várakozni az autók mögött, hogy lássuk az állatokat, amiket láthatóan egyáltalán nem zavar a figyelem. (A botswanai parkokban például az elefántokkal vigyázni kellett, mert tartottak a kocsihangtól, és sokszor inkább elhajtottunk mellettük óvatosan. Itt viszont simán meg lehetett állni egy elefánt és a borja mellett pár méterrel fotózni.)
A kempingek is megdöbbentőek voltak. 17:30-ig lehetett vezetni a parkban, mi pedig mindig kicentiztük és majdnem utolsóként értünk a kempingbe, így alig találtunk helyet, mert mások már napközben korán beálltak, hogy lefoglalják a jobb helyeket. A kemping maga olyan volt, mint egy divatverseny a lakóautóknak és elősátraiknak: sok közülük nagyobb volt, mint a pesti lakásunk, komplett konyhával, nappalival, ebédlővel, saját braai-al és rengeteg fényfüzérrel. Tényleg sokan beköltöznek a Krugerbe. Mi vicces látványt nyújtottunk, ahogy csak beálltunk a kocsinkkal – bár szerencsére volt rajtunk kívül még néhány egyszerű sátrazó is. Minden kempinghelyhez járt egy braai (faszenes grillező hely), így felvéve a dél-afrikai szokásokat mi is bevásároltunk. Az egyik este hátszínt, a másik este T-bone steaket vettünk (pár euróba került két nagy szelet hús), mellé grillezett zöldségeket készítettünk (ez már kevésbé dél-afrikai szokás, mert náluk elég húsközpontú a braai), mindezt egy-egy üveg dél-afrikai vörösbor társaságában.
Nagyon jó volt ennyi állatot látni, tényleg egy nagyon kényelmes park a Kruger, de minket jobban megfogott Botswana természetközelsége. Ott nem egy nagy, kiépített állatkertben éreztük magunkat, hanem tényleg a vadonban.
