Február 7.: Mauritánia után Szenegál felé vettük az irányt. Hogy elkerüljük a hírhedt Rosso határát – amely nagyon zsúfolt és korrupt, ráadásul komppal kell átkelni –, a Diama határátkelő felé indultunk. Ez egy sokkal kisebb és nyugodtabb átkelő, mivel az út egy nemzeti parkon keresztül vezet, ahol terepjáró nélkül csak nagyon lassan lehet haladni.

A határ előtt, még a mauritániai oldalon, ebédeltünk egy útszéli, faszénen grillező árusnál. Sokan álltak nála, ezért őt választottuk. Húsnyársas szendvicset ettünk, amelynek érdekes, inkább májra hasonlító állaga volt, ezért megkérdeztük a helyieket, hogy mit eszünk, és kiderült, hogy tevehúsos. Mauritániában rengeteg tevét láttunk; Nouakchott előtt pár kilométerrel elhaladtunk Afrika második legnagyobb tevepiaca mellett is (ahová nem mentünk be, mert siettünk autószerelőt keresni). Nagyon sok tevetejet isznak az emberek, és a marha, kecske, valamint csirke mellett a tevehús is gyakori az ételekben.

Nagyon élveztük az átkelést a Diawling Nemzeti Park területén. A park a Szenegál folyó mellett fekszik, számos kisebb tóval és rendkívül változatos madárvilággal. Rengeteg madarat láttunk: flamingókat, pelikánokat, szürke és fehér gémeket, valamint sok más fajt, amelyeket nem ismertünk. A madarakon kívül főként tevékkel, tehenekkel és rengeteg varacskos disznóval találkoztunk.

A határátkelés zökkenőmentesen ment, és megérkeztünk a már ismerős Szenegálba, ahol két évvel ezelőtt három hetet töltöttünk, így vártuk már, hogy meglátogassuk az ismerős helyeket.