Február 13–14.: Kachiouane után Bissau-Guineába vettük az irányt. Egy Varela nevű tengerparti faluba szerettünk volna először menni, amely csak kb. 10–20 kilométerre volt tőlünk, azonban egy nagy kört kellett tennünk vissza Ziguinchorba, majd át Bissau-Guineába. Mivel kezdett ránk sötétedni, megálltunk aludni egy São Domingos nevű kis településen, ahol a muszlim többségű országok után meglepő volt látni az esti és éjszakai életet: mindenki sörözött, borozott és rumozott. Mi is leültünk egy kocsmába, ahol meg szerettünk volna inni egy sört (egyszerre csak hármat lehetett kapni), és hamar összebarátkoztunk a helyiekkel. Portugálul próbáltunk kommunikálni (még annyira sem tudunk, mint franciául).

Másnap elindultunk Varelába, amelyet egy gyönyörű, földes-homokos úton tudtunk megközelíteni, a 2 órás út pedig igazi élmény volt. Varelában csodálatos tengerpart fogadott minket, ahol mindössze egyetlen, ráadásul elég drága szállás található. Úgy döntöttünk, hogy vadkempingezünk, hiszen olvastuk, hogy a Varela mellett található helyi halászközösség nagyon befogadó, és esetenként halat is sütnek a kempingezőknek. Az első pár órában tényleg az egész tengerpart csak a miénk és a teheneké volt— ameddig a szem ellátott, homokos partot és pálmafákat láttunk.

Délután megérkezett egy turistacsoport, akiket Szenegálból hoztak át hajóval. Bissau-Guinea turizmusa papíron nagyon alacsony, amit itt is tapasztaltunk: a tengerparti szállás vízum nélkül hozza át a turistákat 1–2 napra, akik így hivatalosan sosem jelennek meg az országban. Délután a halászok is befutottak friss fogásukkal, és az egész közösség kijött a partra, hogy szétsszák a zsákmányt. Elmondták nekünk, hogy van egy halász, aki általában fogadja a vadkempingezőket, de ő most éppen Varelában van.

Este és reggel csak a tehenek voltak a társaságunkban, hiszen kiderült, hogy sikerült lekempingeznünk arra az útra, amelyet a tehenek használnak a tengerpartra való lejutáshoz. Még mindig nem értjük, miért szeretnek egész nap kinn állni a parton a tűző napon – talán ők is csak gyönyörködnek a tengerben.

Másnap reggel bementünk Varelába, ahol találtunk egy kis éttermet. Csináltak nekünk szendvicset reggelire, Eszti pedig kipróbálta a helyi specialitást, amit futinak hívnak. Ez egy kiadós étel, amely rizsből, szárított halból, szárított csiliből és valamilyen zöld leveles szószból áll – és annyira laktató, hogy egész napra energiát ad!