March 15-16: A Cape Coast-i várbörtön meglátogatása kicsit elhúzódott, ezért nagyon kellett sietnünk, hogy 6-ra, a megbeszélt időpontra odaérjünk a Kakum Nemzeti Park bejáratához, ahonnan elindultunk az éjszakai szállásunkhoz. Bálint úgy döntött, hogy nem alszik a dzsungelben, ezért a térképen találomra keresett egy szállást a nemzeti parktól 10 percre, egy kis faluban. Meglepő módon a szállás nagyon modern volt. Fájó szívvel búcsúztunk tőle, mert a falusiak rendkívül kedvesek voltak, és kedvünk lett volna nekünk is inkább ott éjszakázni, mint az erdő közepén – de hát már minden le volt szervezve.

Kicsit késve érkeztünk, de szerencsére a vezetőnk megvárt minket. Még fél órát kellett várnunk, mert úgy tudta, hogy más vendégek is jönnek – bár lehet, hogy csak minket számolt duplán, mivel sokáig vacilláltunk, hogy hárman vagy négyen leszünk-e. Elindultunk a faházhoz, a terv az volt, hogy lepakolunk, majd még két órát sétálunk éjjel az erdőben, hátha látunk állatokat.

A dolgok ekkor kezdtek furcsává válni, és sajnos rosszra fordulni. Bár igyekszünk mindig pozitívan írni az utazásainkról, és a jó dolgokra koncentrálni, fontosnak tartjuk, hogy őszinték legyünk, és azt is megosszuk, ha valami kevésbé jó élmény volt.

A Kakum egy viszonylag kis nemzeti park, melynek teljes területe esőerdő. Majmok, madarak, elefántok és más esőerdei fajok élnek itt. A park Ghána egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága (összehasonlítva a többi nyugat-afrikai országgal, Ghánában jóval több a turista), és itt található Afrika három lombkoronaösvénye közül az egyik. Olvastuk, hogy bár a lombkoronaösvény látványos, nagyon zsúfolt, így kevésbé élvezhető, ezért szerettünk volna inkább mélyebbre menni az erdőbe. Egy híres vlogger, aki nemrég végigjárta Afrikát, készített egy videót arról, milyen különleges élmény volt a dzsungelben aludni – így mi is úgy döntöttünk, kipróbáljuk a faházas éjszakázást.

A parkolótól kb. 15 perc sétával értünk a faházhoz (végig lehetett hallani a közeli út forgalmát és egy városi buli hangját is), amikor a vezetőnk közölte: otthon hagyta a kulcsot. Ezért egy másik faházhoz kell mennünk, amely messzebb van – de legalább az odavezető út már az „erdei sétába” is beleszámít.

Visszasétáltunk 15 percet a parkolóig, ahol egy étterem is van. A vezetőnk ekkor „erdei patkányt” (azaz bush rat-et) kezdett keresni – amit végül a konyha mellett meg is talált. Valószínűleg teljesen átlagos patkány lehetett, mivel sok afrikai országban esznek vadhúst (bush meat), és már mi is láttunk hatalmas erdei patkányokat az út mellett árulni. Ekkor már kezdtünk kicsit idegesek lenni, de még mindig bíztunk abban, hogy jó élmény lesz.

Kb. egy órát sétáltunk végig egy kiépített kőúton, amin nappal a látogatók szoktak a lombkoronaösvényhez sétálni. Közben még mindig hallani lehetett az utat és a bulit. Végül letértünk egy kis ösvényre, majd újabb 10 perc séta után megérkeztünk a másik faházhoz. Egykor biztosan nagyon szép lehetett, de most teljesen elhagyatottnak tűnt: a „szobák” nagyon rossz állapotban voltak, egérpisi és penész borított mindent, a földön heverő matracokat és párnákat pedig megrágták – látszott, hogy rég nem járt ott senki.

Szerencsére a vezetőnk hozott elég ágyneműt, így sokat le tudtunk teríteni magunk alá, és végül hárman aludtunk két matracon, egy szúnyogháló alatt. Éjjel valóban rengeteg dzsungelhang volt – amit más körülmények között biztosan élveztünk volna –, de inkább az egerektől féltünk, amiket végig hallottunk mozogni körülöttünk.

Reggel 5-kor indultunk, hogy 6-ra felvegyük Bálintot a parkolónál – ez lett a „reggeli séta”. Most, két hónappal később visszagondolva, még mindig csak pozitív élményeink vannak az egész utazásról, és minden túrával elégedettek voltunk, amire befizettünk. Éppen ezért sajnáljuk, hogy pont ott vertek át minket, ahol már jelen van a turizmus.

Nem tudjuk, mi történhetett: hogy mindig ilyen rosszak-e a körülmények, vagy csak a vezetőnk és a menedzser zsebre tették a pénzt anélkül, hogy hivatalosan regisztráltak volna minket. Mindenesetre rengeteg pénzt kértek el azért, hogy egy elhagyatott, lerobbant faházban aludjunk a dzsungelben, ráadásul külön-külön felszámolták az odavezető és a visszavezető utat is, mint „vezetett erdei séta”.

Hajnali 6-kor végül Bálinttal együtt felmentünk a lombkoronaösvényre, ami napfelkeltekor, teljesen egyedül, valóban gyönyörű volt – ez végül kárpótolt minket az éjszakai élményért. Most már csak egy jó sztori maradt belőle, a híres „erdei patkánnyal” és a rettegett dzsungel-éjszakával együtt.