233-235. Nap: Majete Nemzeti Park (Malawi)

Posted by:

|

On:

|

, ,

Szeptember 9-11.: Blantyre-ból a Majete Nemzeti Parkba vezettünk. Sikerült kedvezményes belépőt kapnunk, így összesen kb. 17.500 forintot fizettünk kettőnknek és az autónak két éjszakára és három napra. A Majete nem túl nagy nemzeti park, de hasonlóan a mozambiki Zinavéhoz igazi sikertörténet: sikerült helyreállítani az állatállományt, így ma már mind az öt nagyvad megtalálható itt, emellett pedig több különleges antilopfaj is. Malawiban a Liwonde Nemzeti Park a híresebb, mivel ott a nyílt szavannáknak köszönhetően több állatot lehet látni, viszont a Majete erdős, zöld tájai – főként a folyó mentén – gyönyörűek, és mi nagyon élveztük ezt a buja környezetet.

A parkban található egy közösségi kemping is (ami azt jelenti, hogy a bevétel egy jelentős részét nem a park, hanem a helyi közösség kapja meg közvetlenül). Ez az eddigi kempingjeink közül a kedvencünk lett. A kempinghez jól felszerelt konyha és egy gyönyörű közös pihenőhely tartozik. A kerítésen kívül pedig egy itató található, amire rálátni – ezt rendszeresen látogatják majmok, antilopok, elefántok, és időnként leopárdok is. (A kemping tehát nem teljesen biztonságos, hiszen az állatok át tudnak ugrani a kerítésen.)

Különösen tetszett, hogy egész este a kemping fenntartójával beszélgettünk: rengeteget mesélt Malawiról, és megtanított minket a Bawo nevű játékra is, amit az országban szinte mindenki játszik – nagy koncentrációt és számolást igényel, de nagyon élvezetes.

A parkban először a leszállópálya mellett kerestünk oroszlánokat, mert tele volt lábnyommal. Amúgy a folyó mentén érdemes végigvezetni, ahol több kisebb kört is lehet tenni, majd beljebb az itatókhoz, ahol egy igazán menő kilátó és vadkemping hely is található. Két kört is mentünk a folyó mellett, és rengeteg elefántot láttunk – a második körnél végül visszafordultunk, mert egy csorda elállta az utat, és a kicsinyek miatt nem mertünk áthajtani közöttük. Láttunk még sok krokodilt és vízilovat is a folyóban, köztük egy apró, nagyon aranyos bébivízilovat is.

Másnap engedélyt kértünk, hogy a park távolabbi részeire is elmehessünk. Ott már rosszabbak az utak, és be kell jelentkezni, hogy tudják, merre vagyunk – ha nem térnénk vissza, utánunk tudjanak menni, mivel nincs térerő. A park ezen része is gyönyörűen karbantartott volt, mindenhol jól látható irányjelző táblákkal. Csak egyszer keveredtünk el: egy elefánt letört egy nagy ágat, ami eltorlaszolta az utat, de hamar találtunk másik irányt. Láttunk gyönyörű sable antilopokat fekete és barna színben, valamint rengeteg kafferbivalyt, amelyek mindig kissé megijesztenek bennünket – százával járnak, és fenyegetően bámulnak.

Harmadnap hajnalban felkeltünk, hogy még reggeli előtt menjünk egy napfelkelte-kört. Ahogy kifordultunk a kempingből, láttunk egy hiénát, majd a folyó felé indultunk. Hirtelen azonban ismét kigyulladt a check engine lámpa, és az autó állandóan alapjáratba váltott. Úgy döntöttünk, hogy minél hamarabb visszaindulunk Blantyre-be – sajnos el sem tudtunk köszönni. Útközben megálltunk egy kis faluban krumplit enni, de közben nagyon izgultunk, mert tudtuk, hogy egy hosszú, szerpentines emelkedő vár ránk. Sok újraindítás után végül felértünk a hegy tetejére, majd begurultunk Blantyre-be, ahol a Toyota-szervizbe mentünk.

Ők elküldtek egy másik Toyota-ba, majd onnan egy harmadikra, ahol végül tényleg tudtak segíteni. Három-négy óra alatt alaposan átvizsgálták a kocsit, és megtalálták a hibát: a common rail cső előtti csatlakozó tört el/repedt meg benne egy vezeték (vagy valami ilyesmi 😄). Nem volt nagy probléma, csak nagyon nehéz volt megtalálni – viszont ez a kis csatlakozó majdnem 5000 kilométeren keresztül megnehezítette az utunkat, és állandó rettegésben tartott, hogy mikor gyullad ki a check engine lámpa és állunk le újra.

Mivel már teljesen el voltunk keseredve, meg sem kérdeztük előre az árat – végül kb. 20.000 forintot kellett fizetnünk. Mint kiderült, ellenben a legtöbb afrikai és európai országgal, Malawiban a Toyota CFAO hálózatát használják szervizekként, amelyek nagyon profi módon és teljesen megfizethető áron dolgoznak. Ráadásul velünk extra kedvesek voltak: azonnal megjavították az autót, és nem számoltak fel sürgősségi díjat sem.

Azóta ugyan már újra kigyulladt a check engine lámpa, de az egy teljesen más, könnyen beazonosítható probléma miatt volt – és mivel azóta kb. 5000 kilométert megtettünk gond nélkül, úgy tűnik, végre tényleg sikerült megoldani a gondot. 🙂