Tíz napot töltöttünk Guineában: ötöt az északi Fouta Djallon régióban, ötöt pedig a fővárosban, Conakryban. Guinea Afrika egyik legnehezebben utazható országa: az utak kátyúkkal szabdaltak, telepakolt kamionok lassítják a haladást, a szállások pedig gyakran aránytalanul drágák a nyújtott minőséghez képest. Mindezek ellenére jó élményekkel távoztunk, mert egy rendkívül sokszínű országot ismertünk meg – tengerpartokkal, vízesésekkel, hegyvidéki tájakkal és egy nyüzsgő nagyvárossal, amelynek különleges hangulatát az adja, hogy az élet szinte teljes egészében az utcán zajlik, és az emberek nagyon barátságosak.

Mit kell tudni az országról?

Áttekintés

Guinea (Guinea–Conakry) Nyugat-Afrikában fekszik, az Atlanti-óceán partján; területe mintegy 245 000 km², lakossága körülbelül 14–15 millió fő. Az ország etnikailag rendkívül sokszínű: több mint húsz népcsoport él itt, a legnagyobbak a fulák (peul/fulani), a malinkék, a susuk és a kissik. A térség történelmileg a nagy nyugat-afrikai birodalmak – elsősorban a Mali Birodalom – kulturális és gazdasági vonzáskörzetéhez tartozott, míg Fouta Djallon hegyvidéke a 18. századtól jelentős iszlám vallási és politikai központtá vált.

A 19. század végén Guinea francia gyarmati uralom alá került, és Francia Nyugat-Afrika részeként igazgatták. A gyarmati időszakot elsősorban az erőforrások kitermelésére és a központi hatalom megerősítésére épülő rendszer jellemezte, amely kevéssé szolgálta a helyi társadalmak fejlődését. Guinea 1958-ban vált függetlenné, amikor népszavazáson elutasította a Franciaországhoz való további kötődést; az első elnök, Ahmed Sékou Touré vezetése alatt az ország gyorsan egy centralizált, autoriter állammá alakult, ami politikai elnyomással és gazdasági elszigetelődéssel járt.

A függetlenséget követő évtizedekben Guinea politikai történetét katonai hatalomátvételek, instabil kormányzás és vitatott választások határozták meg. Bár az ország a világ egyik legnagyobb bauxitkészletével rendelkezik, valamint jelentős vasérc- és aranylelőhelyei vannak, ez a természeti gazdagság csak korlátozott mértékben javította a lakosság életszínvonalát, és az infrastruktúra nagy része máig fejletlen.

Guineában több mint 30 nyelvet beszélnek; ezek főként mande, atlanti és mel nyelvcsaládokhoz tartoznak. A hivatalos nyelv a francia, de a mindennapi életben az etnikai nyelvek dominálnak, különösen a pular (fula), a malinké és a susu, amelyek regionális közvetítő nyelvként is funkcionálnak.

A lakosság mintegy 85–90%-a muszlim (többségében szunnita), míg a keresztények aránya 5–10% körüli, a fennmaradó rész pedig hagyományos afrikai vallási gyakorlatokat követ. A vallás a mindennapi élet szerves része, gyakran szorosan összefonódva a helyi szokásrenddel és közösségi struktúrákkal. Guinea Nyugat-Afrika egyik legerősebb zenei hagyományával rendelkezik, ahol a zene a közösségi emlékezet és a társadalmi rend része: a griot hagyomány és az ütőhangszeres zene – különösen a djembe – ma is élő, mindennapi gyakorlat. Az állami intézmények korlátozott jelenléte miatt a társadalmi működés alapját sok helyen ma is a családi hálózatok, vallási vezetők, hagyományos tekintélyek és az élő kulturális hagyományok adják.

Klíma

Guinea trópusi éghajlatú ország, ahol a novembertől áprilisig tartó száraz évszakot a májustól októberig tartó, különösen a partvidéken és a hegyvidékeken bőséges csapadékkal járó esős időszak váltja. Nagyon meleg tud lenni még a hegyekben is, nekünk februárban simán felment a hőmérő 40 fok fölé.

Öltözködés

Guineában a legnagyobb arányban muszlimok élnek, itt konzervatívabban öltöznek az emberek, így a túrázáson kívül hosszú gatyát és hosszú ujjú felsőt hordtam.

Étel

A guineai konyha alapját a rizs, a manióka, a jamgyökér és a főzőbanán adja, amelyeket leggyakrabban földimogyorós, pálmaolajos vagy paradicsomos szószokkal tálalnak. A tengerparton és a folyók mentén a hal, míg a belső területeken a csirke és a kecske a leggyakoribb fehérjeforrás, de mi nagyon finom marhából készült húslevest is ettünk. A rizs mellett a fonio is megtalálható, főként a Fouta Djallon térségében, amit gyakran „guineai rizsként” is emlegetnek, ez apró szemű ősi gabona. Egyik legjellegzetesebb fogás a maniókalevél szósz, amit gyakran hal- vagy hústartalommal és rizssel/fonioval tálalnak. A guineai ételek tele vannak pálmaolajjal és bátran fűszerezettek: sok chilit használnak, és különösen a Fouta Djallonban elterjedt egy zsibbasztó hatású, a szecsuáni borshoz hasonló helyi fűszer (grains of Selim), amely markáns karaktert ad az ételeknek.

Reggelire sok helyen lehet utcai árusoktól kölesből vagy kukoricából készült enyhén fermentált kását enni (koko vagy latchiri), amibe cukrot és sűritett tejet kevernek, hozzá fánkszerű gombóckákat, azaz beignet lehet enni. Az egész Nyugat-Afrikában elterjedt baguettek is jellemzők, Conackryban például egy nagyon finom májas-húsgombócos verziót kóstoltunk, de az egyszerű babos (kis csilivel és majonézzel) is nagyon jó választás.
A mi gyomrunk nem bírta a sok nyugat-afrikai pálmaolajat, de szerencsére sok kifejezetetten jó gyorsétel opció is van az országban, például fataya, ami egy háromszögalakú lángosszerű tészta, amit különböző töltelékekkel lehet kérni, nekünk a steakes-tojásos volt a kedvencünk. Shwarmát és hamburgert is rengeteg helyen csinálnak, ugyanazokat a tötlelék opciókat lehet választani, mint a fataya-hoz.

Csavaros fagyit 20 forintért alatt lehet venni, a kedvencünk pedig a kávékultúra volt az országban, nagy kotyogósokban főzték az utcán, amit aztán 40 forintért árultak kis csészékben. A touba kávé helyi verziója is megtalálható, ami egy nagyon erős gyömbéritalra emlékeztet inkább. Bár muszlim ország a főváros közelében nagyn könnyű Guineé sört venni, a szigetekről pedig pálmabort szerezni.

Biztonság

Politikailag nem túl stabil ország, így van esély tüntetésekre, előre tájékozódni kell az éppen aktuális szituációról. Északon Koundara volt az egyetlen város, amit nem éreztünk túl biztonságosnak, de kicsit délebbre vezetve a Fouta Djallon régió, főként a falvak már sokkal nyugodtabb érzetet sugároztak. Conackry egy nagyon zsúfolt nagyváros, így jobban kell figyelni, de nem érzékeltünk semmi porblémát 5 nap alatt.

Utak és Infrastruktúra

Északon szeltük át a határt Bissau Guineából, a határ után nagyon rossz volt az út (de sokkal jobb, mint amiket olvastunk róla, 4×4-el simán járható). A főútak aszfaltozottak, viszont tele vannak kátyúval, valamint Conakcry felé rengeteg megpakolt kocsi és kamion van, akik csigafutamban tudnak csak haladni, elég félelmetes élmény vezetni. Valaki tanácsonlta, hogy csináljuk meg a Pita-Conackry távot földúton, lehet hogy jobb és gyorsabb választás lett volna, mint az aszfalt, mert 1 nap alatt nekünk nem sikerült megcsinálnunk.

Amit fontos még kiemelni, hogy nincs túrista infrastruktúa, és nagyon rossz ár-érték arányban vannak a szállások az országban. Koundarában és Pitában belefértünk a költésgvetésbe, de iszonyatosan sok csótány volt mindenfelé (Koundarában nem lett volna drágább opció sem, hogy elkerüljük a csótányokat). Conackryban a leolcsóbb, amit találtunk az 42 dollár volt, benn a városban ez egy katolikus szállásra volt elég, ami szörnyű állapotban volt, és 9 után reggelit sem adtak. Őket otthagyva végül ugyanennyiért találtunk egy szép szobát egy nagyon kedves szállásadónál kijjebb a városból, ahol jól éreztük magunkat, de nem segített az 5 nap a napi költségeink tartásában. Conackryban egyáltalán nem láttunk olcsóbb opciót, Morinál lehet kempingezni, de akkorra már nagyon vágytunk egy tiszta szobára.

Látnivalók és élmények – ahol jártunk, és ami kimaradt
Conackry

Conackry Guinea fővárosa és legnagyobb városa (kb 2 milliós, de sokkal többnek érződik). Hasonlóan Dakarhoz Szenegálban, a város egy félszigeten fekszik és kis szigetek (Iles de Los) is tartoznak hozzá. A közlekedése pont ezért botrányos, a város melletti kisvárosból 4 órába telt bejutnunk a félsziget végén fekvő belvárosba (kicsit össze is koccantunk valakivel, de a rendőr csak legyintett, hogy inkább haladjunk tovább, ne tartsuk fel a forgalmat).

Általában az utazók nem szokták szeretni a várost, mert hogy nagyon zsúfolt és hektikus, de mi 5 napot töltöttünk el itt és nagyon megkedveltük. A belvárosnak nagyon érdekes hangulata van, az üzleti negyed és nagykövetségek itt találhatóak, de az utca él igazán, az irodákban dolgozók az utcán nagy kotyogósokban készült fekete kávét szürcsölgetnek, nénik halat sütnek salátákkal és sült banánnal. Hajat is tudtunk vágatni utcai hajvágószalonban, páran kocsmákban üldögélnek, olyan mintha a modern város alatt egy teljesen külön város élne.

Egy kijjebb fekvő negyedben aludtunk végül egy nagyon kedves szállásadónál, Morinál, aki megkínált minket pálmaborral és szervezett programokat a nála lakóknak (akik egytől egyik nagyon jófej utazók voltak, nagyon otthonos érzése volt a helynek), pl. egyik este élőzenés koncerte mentünk a városba. A hátránya, mint egész Guineának, hogy nagyon drága a szállás, esélyünk sem volt beleférni a keretünkbe, de szerencsére sok finomat ettünk az utcán és a gyorskajáldákban.

Kocsival teljesen esélytelen közlekedni, így mi tuktukra és motortaxira váltottunk, és élveztük, ahogy él a város, néhol zsúfolt piacokkal, néhol szellősebb lakónegyedekkel. Az emberek főként csak franciául tudnak, elmentünk például a nemzeti múzeumba, ami pont felújítás miatt zárva volt, de azért körbevezettek minket és franciául magyaráztak, amiből pár dolgot sikerült csak megértenünk, pl. hány régiója van az országnak, és hogy ki Nimba, a termékenység istennője. Guinea és Conackry nem egy kezdő afrikai úticél és nem mindenkinek való, de akik érdekesnek tudnak látni egy nyüzsgő nagyvárost tele élettel annak mindenképpen ajánljuk.

 Îles de Los

8 szigetből álló szigetcsoport Conackry mellett, amiből 3 nagyobb lakott, Tamara, Kassa és Roume. Mi végül a Roume szigetre jutottunk el, szimplán csak mert oda ment hajó éppen. Conackry halpiacáról indulnak a hajók, amin már önmagában élmény keresztülmenni. Sajnos nekünk probléma volt, hogy 20.000-et mondott a kapitány, de 200.000-re gondolt, csak nem tudott angolul, így nagy félreértés volt a túlparton, hogy mennyit is adjunk végül. Alkudozni kell, és jó taktika ha a telefon számológépébe beírjuk a végső összeget, mivel vagy végigvárják, hogy megteljenek a hajók, vagy vannak, akik kifizetnek több helyet, csak hogy minél gyorsabban induljanak – ők azt hitték, hogy mi beleegyeztünk, hogy többet fizessünk, mi pedig azt hittük, hogy egy jó árat tudtunk kialkudni.

A sziget egyébként gyönyörű, lehet strandolni, felmászni a kilátópontra, de mi a legjobban a sétálást élveztük a halászkikötő közelében, ahol találkoztunk pár jófej angolul beszélő rasztával is. Összességében egy nagyon jó kis napi túra a szigetekre átjönni, és megtudtuk, hogy sok olcsó szállás is van, amit előre online nem lehet lefoglalni, úgyhogy a legjobb stratégia csak megjelenni és kérdezgetni. A szigetek között is közlekednek hajók, így mind a három szigetet körbe lehet járni, de sokszor ugyanaz a hajó visz vissza Conackryba, ami hozott, így költséghatékonyabb egyszerre egyet bejárni.

Fouta Djallon

A Fouta Djallon egy hegyes-fennsíkos terület Észak-Guineában, amit a régió víztornyának is hívnak, mivel a Niger, Szenegál és Gambia folyók forrása. Mali, Pita, Dalaba, Labé a négy város, amik jó kiindulópontot adnak a túráknak. A terület tele van vízesésekkel, a Dittin, Kambadaga és Saala a legnépszerűbbek. A vízeséseket meg lehet egyedül látogatni, a túraútvonalak viszont nehézkesebbek, mert nincsenek kiépítve, így online sem találhatóak meg.

Mi olvastunk Hassan Bah-ról, aki Doucki-ban egy kis faluban lakik, és kifejlesztett 10 nagyon érdekes és izgalmas túraútvonalat. Az idő múlásával egyre több szolgáltatása lett, felhúzott kis szállásokat, és 50 USD-ért reggeli, ebédet, vacsorát, szállást és korlátlan túrázást kínál. Mi 1 napot szerettünk volna nála maradni, de aztán nagyon beleszerettünk a helyébe és megcsináltuk a fiával az Indiana Jones (erdőben vízeséseknél lehet fürdeni és indákon mászni), hiéna szikla (gyönyörű kilátás nyílik a völgyre), wet and fun (vízesések és természetes medencék) túráját. Valamint a leghoszabb, kb 25 kilométeres túráját is, ahol letúráztunk a völgybe, majd a helyiek által készített létrákon keresztül visszamásztunk, ami nagyon adrenalíndús élmény volt. A legérdekesebb azt volt látni, ahogy a helyiek jöttek velünk szembe a heti piacra, mi túracipőben, ők szandálban, fejükön az áruval, hátukon pedig egy babával – mi csúszkáltunk, ők csak gyorsan sétáltak felfelé. Sok napot el lehet tölteni a régióban, több szállás is ajánl túrákat, de mi kifejezetten ajánljuk Hassan-t, mert 25 éve ő találta ki ezeket a túrákat, az ő ötletei vannak kiszivárogtatva és újból felhasználva. Mindezek mellett egy igen energikus és kedves személyiség, bármikor szívesen odaül és mesél, a pozitivitása pedig lenyűgöző. A fia jó túravezető, sokat tud a növényekről és a környékről, a felesége nagyon finom guinea ételeket főz, és korlátlan házi mézes citromfű teát is kaptunk, nagyon otthon éreztük magunkat ebben a 4 napban.

Ziama Massif

A libériai és elefántcsontparti határhoz közel lévő esőerdő, ahol elefántok és csimpánzok is laknak. Mi Guineából Sierra Leonéba mentünk, ezért nekünk kimaradt, de sokat hallottuk a guineaikatól, hogyha elefántot szeretnénk látni, akkor ide jöjjünk.

Mount Nimba

A Nimba hegy Guinea legmagasabb pontja, az UNESCO világörögség része, a libériai-elefántcsontparti-guineai határon helyezkedik el. Nagyon érdekes ködbe burkolózó hegy, vizsont innen nehezen megközelíthető, mert a vezető és engedélyek kötelezőek, a libériai oldal talán jobban ki van építve.

Legemlékezetesebb történeteink

Ginea talán az egyik legnehezebben utazható afrikai ország, de nekünk nagy szerencsénk volt, mert kétszer is olyan helyeken laktunk, ahol hatalmas vendégszeretetet tapasztaltunk. Hassan bácsi valószínüleg a legpozitívabb ember, akivel valaha találkoztunk, az életfelfogása, hogy minden ember egyenlő. A majdnem 70 évével fel-alá ugrált és csak futva tudott közlekedni. Kicsit nehéz időszakunk volt, mert először Szenegálban, majd legyengülve itt is elkaptunk egy vírust, Ádám lázasan túrázott, szegényt még közben egy darázs is szemen csípte, de nagyon kedvesen vigyáztak ránk. Egyik este húslevest főztek, ami teljesen az otthoni ízeket adta vissza, de a csili paprikájával vigyázni kell, én véletlen bekaptam egy egészet, mert azt hittem, hogy paradicsom, és fél óráig égett a szám, Hassan bácsi többet nem hitte el, hogy szeretem a csípőset. Az unokáival is összebarátkoztunk, egyik reggel arra ébredtünk, hogy egy kis kocsi beparkolt a miénk mell.

Másik szállásadónk, Mori, Conackryban az első pillanattól kezdve otthon éreztette magunkat, leültetett és hideg pálmaborral kínált. A kertjében rengetegen kempingeztek, megismerkedtünk egy fülöp szigeteki-kaliforniai párral, akik zenéket kerestek és vettek fel a világ körül, egy 80 éves francia nővel, aki egyedül motorozik Nyugat-Afrikában, két Új-Zélandi motorossal, akik közül az egyik nagyon olcsón utazik, általában egy-egy munkával besegít a szállásokon, és egy kedves fiatal szenegáli-francia párral. Jó volt több napot eltölteni ugyanazokkal az emberekkel és tapasztalatokat, élményeket cserélni, Mori vendégszeretetet pedig teljesen összekovácsolt minket – mindenki megosztott minden ételt a másikkal, vittünk egymásnak kis ajándékokat is.