Október 22-24.: Kigaliból az Akagera Nemzeti Park felé kezdtünk vezetni. Útközben először ananászt vettünk – biciklis árusok viszik a gyümölcsöket, az utazó forgalom megállítja őket, ők pedig szívesen fel is vágják. Az ananász errefelé nagyon édes, kicsit kókuszos íze is van. Később megálltunk egy útszéli kávézóban egy kisebb településen; jó volt látni, hogy már itt is rendes kávégéppel készítik a nagyon finom ruandai speciality kávét. A piacra is bementünk, ahol még több gyümölcsből bevásároltunk. A maracuja az abszolút kedvencünk, ami szerencsére nagyon olcsó errefelé, de vettünk mangót és papaját is. Néhány jó klímájú országban annyira olcsó a gyümölcs, hogy egy hatalmas szatyorra alig tudunk 500 forintot elkölteni, így néha túlzásokba esünk, és rengeteget cipelünk magunkkal.

A parkba érve kaptunk egy kis eligazítást, majd elindultunk. Az Akagera drágább, mint az eddigi parkok, azonban az egynapos belépő itt is két teljes napra érvényes, ha az ember a parkban kempingezik (és még így is a töredéke a tanzániai vagy kenyai parkok árainak). A park 1934-ben jött létre, ez is egy Big 5 park, és rengeteg más állat, köztük 500 madárfaj él itt. Ruandának alapvetően erdős-dombos klímája van, ez a terület azonban egy „wetland”, azaz vizenyős élőhely. Az északi részen egy kis szavanna is található, így ez az ország egyetlen olyan helye, ahol szavannai állatok élnek, amiknek egy nagy része egyszer már kihalt, de nagy erőfeszítéseket tettek, hogy visszatelepítsék őket (pl. folyamatosan hoznak orrszarvúkat).

Ahogy vezetni kezdtünk, eleinte nem találkoztunk sok állattal, viszont amikor lementünk a tíz tó egyikéhez, rengeteg vízilovat, zebrát, mocsári antilopot, páviánt és más majmokat láttunk. Ajánlottak egy kört a park közepén, így arrafelé autóztunk, amikor egy hatalmas hím oroszlán sétált felénk 5–10 percen keresztül, mintha pózolna. A kinézett kör elején leopárdot is láttunk, de csak egy pillanatra, mert elfutott, később pedig rengeteg kafferbivalyt. A kemping felé menet egy hatalmas hím elefánt játszotta el ugyanazt, mint korábban az oroszlán. Nagyon sikeres első szafaris nap volt a szüleimnek. Este egy tóparti kemping egyedüli lakói voltunk. Mi a kocsiban aludtunk, a szüleim pedig béreltek egy előre felállított sátrat. Főztünk gyorsan vacsorát, de annyira sok bogár volt körülöttünk, hogy gyorsan el is mentünk aludni. A kemping nem volt teljesen körbekerítve, a tóban előttünk rengeteg víziló volt, mégis meglepően nyugodt éjszakánk volt.

Másnap az északi kapun szerettünk volna távozni, így végigvezettünk az egész parkon. Gyerekkoromban anyukám mindig azt mondta, hogy apa kedvenc állata az orrszarvú, és valóban: két alkalommal is sikerült meglátnia őket, bár nagyon messze voltak. Iszonyatosan szerencsések voltunk: például amikor a park kijárata felé haladtunk, a „de jó lenne még elefántot látni” mondat után nem sokkal elsétált előttünk egy, majd amikor azt mondtuk, „de jó lenne több elefántot látni egyszerre”, egy egész csorda bukkant fel, sok kicsivel. Valószínűleg első szafarizók kezdő szerencséjéről lehetett szó.

A park kijárata után még nagyon hosszú szakaszon tartott a földút, így elfáradtunk, és amikor kiértünk a főútra, kerestünk egy szállást, ahol megvacsoráztunk. Egyébként Ruanda és Uganda konyhájának nincs túl jó híre, de mi nagyon finomakat ettünk mindkét országban. Ebédre a parkban például wokos, currys marhát kaptunk (mindkét konyha elég sok curryport használ), vacsorára pedig nagyon finom gyömbéres sütőtökkrémlevest, és grillezett fél csirkét (óriási volt), valamint kecske- és marhanyársakat (brochette). Reggelire is érdekes dolgokat kaptunk: egy krémlevest, ami spenótra emlékeztetett, ezért tettünk bele főtt tojást, főtt krumplit (és egy kis sonkát, mert az is volt ). És persze rengeteg gyümölcsöt is ettünk.

A nagyon jó szafari élmény után ideje volt továbbindulni. Nagyon hosszú nap várt ránk: Kigalit átszelve a Kivu-tó partjáig, Kibuyéig szerettünk volna eljutni.