1 hetet töltöttünk Elefántcsontparton, de az ország minimum 2, de inkább 3-4 hetet érdemel. Gyönyörű természettel és tengerpartokkal tarkított, és az egyik legváltozatosabb kultúrája (rengeteg népcsoport és maszkos táncok) és fűszeres konyhája van egész Afrikában.

Mit kell tudni az országról?

Áttekintés

Elefántcsontpart (Elefántcsontpart) Nyugat-Afrikában fekszik, területe kb. 322 000 km² (nagyjából három és félszerese Magyarországénak), lakossága megközelíti a 29–30 millió főt, több mint 60 etnikai csoporttal; a legnagyobbak közé az akan (különösen a baoulé), a senufo, a bete, a dioula (jula) és a yacouba közösségek tartoznak. A mai ország területén a gyarmatosítás előtt több jelentős királyság és államalakulat létezett, köztük az akan népekhez kötődő Baoulé Királyság, valamint északon a Kong Birodalom, amelyek fontos szerepet játszottak a transzszaharai és regionális kereskedelemben.

A 15. századtól portugál, majd francia kereskedők jelentek meg a partvidéken; az ország neve az intenzív elefántcsont-kereskedelemre utal. A 17–19. században a térség bekapcsolódott az atlanti rabszolgakereskedelembe is, bár kisebb mértékben, mint néhány szomszédos terület. A 19. század végén Franciaország gyarmati uralom alá vonta a területet, amely Francia Nyugat-Afrika része lett. Elefántcsontpart 1960-ban nyerte el függetlenségét, első elnöke Félix Houphouët-Boigny volt, aki több mint három évtizeden át vezette az országot. A viszonylagos stabilitást követően 2002-ben fegyveres konfliktus tört ki, amely 2010–2011-ben polgárháborúba torkollott, és tartós politikai feszültségeket hagyott maga után.

Elefántcsontparton több mint 70 nyelvet beszélnek, amelyek főként a niger–kongói nyelvcsaládhoz tartoznak (akan, kru, mande, senufo ágak). A hivatalos nyelv a francia, amely az oktatás, az államigazgatás és a média nyelve; a mindennapi életben azonban széles körben használják a dioula nyelvet közvetítő (lingua franca) szerepben, különösen a kereskedelemben.

Vallási megoszlás szerint a lakosság kb. 40–45%-a muszlim (főként szunnita), 30–35% keresztény (katolikus és protestáns felekezetek), míg a fennmaradó rész a hagyományos afrikai vallásokat követi, illetve sokaknál megfigyelhető a vallási szinkretizmus. Társadalmi szinten az állam mellett erős szerepet játszanak a helyi közösségek és hagyományos vezetők; a kulturális életben kiemelt jelentőségű a zene (például a coupé-décalé), a tánc és a maszkos rituálék, amelyek az identitás és a közösségi kohézió fontos elemei maradtak.

Klíma

Az orszgá éghajlata trópusi, de észak–déli irányban jelentősen eltér. A déli, tengerparti területeken nedves, egyenlítői jellegű klíma uralkodik, magas páratartalommal és évi két esős évszakkal (általában április–július és szeptember–november).

Észak felé haladva a klíma szárazabb, szavannai jellegű: itt egy hosszabb esős évszak (kb. május–október) és egy markáns száraz időszak jellemző, amelyet a Szaharából érkező poros, száraz harmattan szél is befolyásol. Az éves középhőmérséklet általában 25–28 °C között mozog az egész országban.

Étel

Mi legtöbbször isteni finom grillezett halakat ettünk, amit rengeteg csilivel, paradicsommal, hagymával és csípős szósszal öntenek le, nekünk az alloco (sült banán) volt hozzá a kedvenc köretünk, az attiéké (erjesztett maniókából készült, kuszkuszra emlékeztető köret) annyira nem ízlett, mivel a kuszkuszt sem szeretjük. Ha nem grillezve ettünk halat, akkor különféle levesekben, pl. csípősen vagy földimogyorú alapúan nagyon finom volt, hozzá rizst vagy foutou-t (jamgyökérből vagy főzőbanánból készült rugalmas gombóccá formázott köret) ettünk.

Ezen kívül marhapörköltet, a Szenegálból elterjedt thieboudienne helyi változatát (rizses-paradicsomos-halas egytálétel), és a helyi specialitást, kedjenou-t (lassan, saját levében párolt hús, általában csirke, zöldségekkel és csípős paprikával) is kóstoltunk. Abidjánban, a fővárosban utcai faszenes grillcsirke árusok voltak mindenhol, amit kis darabokra vágtak tálaláshoz. Rengeteg gyümölcs is található az országban, mangót, ananászt lehet vágatni az árusokkal.

Reggelente nénik az utcán árulnak mindenféle töltelékkel ellátott (babos, tojásos, hagymás szószos, de láttunk halasat is) finom baguetteket, és vannak kis éttermek, ahol omlettet sütnek Nescaféval (de találtunk olyan árust, akinek volt kávégépe is).

Összességében az elefántcsontparti konyha nagyon változatos és fűszeres, itt élveztük Nyugat Afrikában az egyik legjobban az ételeket. Ehhez az is hozzásegített, hogy rengeteg kis étterem és utcai árus van mindenhol, így nagyon könnyű reggelit, ebédet és vacsorát is találni.

Biztonság

A Malival és Burkina Faso-val határos részek veszélyesek, ezeket jelenleg minden ország utazásra nem javasolt területként minősíti (terrorveszély és emberrablások a határos országokból). Nekünk most nem volt időnk felmenni északabbra Korhogo felé, ami jelenleg látogatható, de mindig érdemes a legújabb biztonsági figyelmeztetést megnézni, hogy mi a helyzet Északon.
Egyébként az országban, amerre jártunk hasonlóan biztonságban éreztük magunkat, mint bárhol máshol Nyugat-Afrikában, főként a tengerparti területek voltak nagyon nyugodtak. Abidjan egy majdnem 6 milliós nagyváros hatalmas egyenlőtlenségekkel, a luxus felhőkarcolók és az összetákolt házikók váltogatják egymást, így nagyok a feszültségek. Bár mi este is biztonságban éreztük magunkat az utcán, mivel rengeteg éjszakai piac volt a közelünkben tele emberrel, de érdemes itt jobban odafigyelni, mert előfordulhatnak lopások, rablások.

Utak

Amerre mi jártunk az utak aszfaltozottak voltak, azonban nagyon sok kátyú borított mindent, így lassan lehetett csak haladni. Abidjan közlekedése ezzel szemben nagyon jó, sok sávos elkerülők tarkítják a várost, szinte semmit sem álltunk dugóban, és hamar eljutottunk a város másik végébe is.

Látnivalók és élmények – ahol jártunk, és ami kimaradt
Man

Man egy hegyekkel tarkított kisváros Elefántcsontpart nyugati részén közel a libériai határhoz. Túralehetőségeiről híres, főként a Dent de Man (fog alakú hegy) és a vízesései között lehet körtúrát csinálni. A helyiek összeálltak, hogy belépőt szedjenek és kötelező vezetőt írjanak elő, ami egyáltalán nem indokolt, mivel offline térkép alkalmazáson nagyon szépen fenn van az útvonal, azonban rengeteg más országban is vezetővel kell túrákat csinálni a helyi közösségek támogatása miatt, így mi nem zárkóztunk el a fizetés elől. A probléma a magas ár (és hogy alkudozni kell) és, hogy a vezetők csak franciául tudnak, így reméljük a jövőben szervezettebben állnak hozzá a dologhoz, mert sok utazót ismerünk, akik végül visszafordultak és nem mentek velük.
Mindenesetre mi tudjuk ajánlani 13 kilométeres túrát, ami kis falvakon és gyönyörű tájakon halad át, a hegyre való felmászás kicsit kihívás, de pont ezért nagy élmény, a végén a vízesés pedig nagyon hűsítő. A hőségre való tekintettel sok víz és egy kis élelem is ajánlott (nekünk nem volt, így megváltásként ért minket, amikor megláttunk egy banánárus nőt, majd a falu határában a mango árusokat).

Sassandra

A sok gyönyörű tengerparti opció közül mi Sassandrát választottuk. Ez a Sassandra folyó torkolatánál fekvő kikötőváros nagyon élettelteli reggelente, jó nézni a piacot és ahogy érkeznek be a halászok, mindenki nagyon kedves. A város maga egy kis dombon terül el, szerpentineken kell levezetni a tengerig. A város mellett sok kis tengerparti rész van, ahol vannak bungalók és lehet kempingezni, mi a Beni Beach-en kötöttünk ki, ahol éjjel és reggel teljesen egyedül voltunk, napközben pedig pár gimnazista jött le fürödni. Vannak a közelben kifejezetten szörfös strandok is.

Abidjan

Az Atlanti óceánhoz tartozozó lagúnák partján fekvő Abidjan Elefántcsontpart korábbi fővárosa, több, mint 5 millió főjével az orzság gazdasági és kulturális centruma, Nyugat-Afrika legnagyobb városa. Nem sokat töltöttünk el itt, főként a kocsink javíttattuk, de amik feltűnt, hogy mennyire jól ki van alakítva az úthálózata ennek a hatalmas városnak, 20-30 kilométereket nagyon gyorsan meg lehet tenni az elkerülőkön (ha a Google nem visz le rossz helyen). A városnak vannak nagyon gazdag és modern részei, és mellette rengeteg szegényebb közmű nélküli zsúfolt rész, nagyon nagyok a kontrasztok. Este hatalmas élet van, jó sétálgatni, mert kinn sülnek mindenhol a grill csirkék és minden más finomság, az emberek pedig üldögélnek az utcán.

Látnivalók, amik nekünk kimaradtak

Yamoussokoro

Elefántcsontpart de jure fővárosa 1983 óta; itt található a Miasszonyunk Béke Bazilika, a világ legnagyobb temploma (még a Vatikánban található Szent Péter-bazilikánál is nagyobb).

Fotó: Abubakar Balogun on Unsplash

Comoé Nemzeti Park

Nyugat-Afrika legnagyobb védett területe, UNESCO Világörökségi helyszín; egyedülálló növény- és állatvilággal a Comoé folyó mentén (szavannai élőhelyekkel és főként a déli területeken jellemző fajokkal).

Taï Nemzeti Park

Nyugat-Afrika egyik utolsó nagy kiterjedésű érintetlen trópusi őserdeje, UNESCO Világörökségi helyszín; túrázni lehet az esőerdőben, ahol lenyűgöző biodiverzitás figyelhető meg, lehet látni például diót feltörő csimpánzokat.

Grand Bassam

UNESCO Világörökségi helyszín, egykor a legfontosabb város és gazdasági központ volt, amelyet galériás, verandás és kerttel rendelkező házak jellemeznek.

Srandok

Rengeteg gyönyörű strand van Elefántcsontparton Sassandrán kívül. Második választásunk a San Pedro körüli rész lett volna, ahol sok kis strand és bungaló van. Assinie-Mafia a leghíresebb a ghánai határ mellett, azonban az zsúfoltabb és inkább luxus szállások találhatóak arrafelé (de persze könyebben is megközelíthető).

Korhogo és az Észak

Korhogo Elefántcsontpart északi részének kulturális központja, a Senufo népcsoport hagyományainak egyik legfontosabb őrzője. A város híres kézművességéről – különösen a senufo festett textíliákról, faragott faszobrokról és maszkokról –, valamint élénk piacáról.

Északon még elmentettük még Kong-ot, ami a Kong Birodalom székhelye volt, és híres a mecsetéről, és Niofoin-t, ahol a fétis ház az érdekesség. Elefántcsontpart Északi részére egyszer mindenképpen vissza szeretnénk térni.

Tánckultúra

Elefántcsontpart tánckultúrája rendkívül sokszínű, az egyes etnikai csoportok – például a Baoulé, a Dan vagy a Senufo – saját hagyományos, gyakran maszkos rituális táncokat őriznek, amelyek vallási és közösségi szerepet töltenek be. Youtube-on lehet videókat látni, mindenképpen érdemes rákeresni. Sok túrista fizet egy falunak, hogy lásson ilyen táncokat, nekünk pont nem volt szerencsénk véletlen egy ilyenbe belebotlani, mert egy faluban láttunk rengeteg maszkos embert, akik éppen hazafelé tartottak az ünnepségről.

Legemlékezetesebb történeteink

A Beni Beach-en nagyon varázslatos volt aludni. Második éjjel hazatért a tulaj (első éjjel a testvére üdvözölt minket), és beszélgettünk (francia-angol keverékkel). Elmondta, hogy a mellettünk található kis tó, ahol a fiatalok fürödtek napközben tele van krokodilokkal. El is sétáltunk sötétben, és láttuk a világító szempárokat. Azt mondta, hogy a krokodilok nem bántják az embereket, mivel szent lényekként tisztelik őket.

Bár néha kemények tudnak lenni az emberek (pl. többször megkaptuk, hogy miért nem beszélünk franciául), Abidjanban is megtapasztaltuk a vendégszeretetét. Azt hittük egy kis hibával megyünk a szervízbe, de kiderült, hogy turbót kell cserélnünk. A csapat, bár éppen nagyon fontos meccs volt, egész este dolgozott a kocsinkon, a főnök a saját autójából szedte ki a turbót, majd mindenkit meghívott csirkézni. Végül lealkudta a saját árát kb a felére miután megismert minket, és csak a legminimálisabb pénzért segített.