Március 9-12: Manból a tengerpartra szerettünk volna levezetni, de a Google Maps 8 órát írt, így nem vállaltuk be egy napra a leutazást. A túra után sikerült két órát vezetnünk, így egy kisvárosban álltunk meg sötétedéskor, ahol sétáltunk egy kicsit, ettünk egy kevés sült halat (elképesztően csípős habaneróval), és ittunk egy sört a helyi kocsmában.

Másnap vezetés közben nézegettük, hol tudnánk aludni, ami hihetetlenül nehéznek bizonyult. Elefántcsontpartnak Nyugat-Afrikában az egyik legszebb tengerpartjai vannak, de vagy nagyon kiépítettek és drágák ezek a strandok, vagy annyira érintetlenek, hogy főként csak néhány raszta szörfösnek van ott pár kunyhója és kempinghelye. Mivel Anna és Bálint is velünk voltak, olyan opciót kellett keresnünk, ahol ők is tudnak bungalókban aludni.

Végül teljesen véletlenül Sassandrában, a Beni Beachen találtunk egy négy bungalóból álló kis szállást, amit egy család üzemeltetett – mint kiderült, generációk óta. Este szokás szerint grillezett halat kaptunk salátával, amihez allokot (sült főzőbanánt) választottunk – ez az eddigi egyik legfinomabb köretnek bizonyult.

Másnap reggel bementünk Sassandrába reggelizni (a szokásos különféle szószokkal töltött bagettet ettük), és megnéztük a halászkikötőt és a halpiacot. A kikötőbe folyamatosan érkeztek a kenuk, amiket pakoltak le, és a halárus nőknek adtak el. A reggeli kiruccanás után csak visszamentünk a partunkra, és élveztük a trópusi tengerpartot és a tengert, amibe nehéz volt bemenni a nagy hullámok miatt.

Késő délutánig teljesen egyedül voltunk a parton, amikor iskola után többen lejöttek, és a tenger melletti kis tóban fürödtek. Este kiderült, hogy a tóban krokodilok élnek, akiket a helyiek állítólag nagyon barátságosnak tartanak, és szentként tisztelnek. Mi is kimentünk a tóhoz zseblámpával, és valóban sok kis mozgó szempárt láttunk.

Sassandra után Abidjanba indultunk. Mint sok afrikai országban, Elefántcsontparton sem a főváros (Yamoussoukro) a legnagyobb város, hanem csupán a politikai központ, míg a gazdasági központ Abidjan. Abidjan egy több mint 6 milliós, alapvetően nagyon modern város, néhány kevésbé modern résszel tarkítva.

Először egy autószervizbe szerettünk volna elmenni egy furcsa hang miatt, amit azt hittünk, egy olcsó alkatrész orvosolni tud. A Toyota-kereskedésben nagyon kedvesek voltak, és segítettek nekünk találni egy szervizt („garage”), ahol megvizsgálták az autónkat. Kiderült, hogy sajnos nagyobb a probléma, mint gondoltuk: a turbót kell cserélni.

Bár a szerviz hivatalosan csak ötig volt nyitva, este kilencig dolgozott mindenki az autónkon – a tulajdonossal együtt – pedig épp a kedvenc focicsapatuk játszott (munka közben néha bele-bele néztek a meccsbe). A túlóráért cserébe a tulajdonos meghívta az összes dolgozót hagymás grillezett csirkére, nekünk pedig hatalmas kedvezményt adott. Nagyon jó érzés volt újra megtapasztalni azt a kedvességet és vendégszeretetet, amit sokszor érzünk Nyugat-Afrikában.

Végül tíz óra körül értünk haza (többször eltévedtünk, mert bár nagyon jól meg van csinálva Abidjan közlekedése az elkerülőkkel, a Google nem szól időben, ha le kell fordulni valahol), ahol Anna és Bálint vacsorával vártak minket – mi is grillezett hagymás csirkét ettünk végül mangójuice-szal.