Március 16-18.: Kakum után egy gyönyörű, kis falvakkal tarkított erdei úton vezettünk Kumasi felé. Kumasi az egykori Ashanti Birodalom székhelye volt, amely jelentős szerepet játszott Nyugat-Afrika történelmében. A város híres az Ashanti Birodalomhoz kapcsolódó palotáiról, valamint Nyugat-Afrika legnagyobb piacáról. Mivel vasárnap érkeztünk, sajnos minden zárva volt – Ghánában a vasárnap a templom napja, ilyenkor mindenki szépen felöltözik, és reggel templomba megy.

Sikerült találnunk egy szállást, ahol azonnal meghívtak minket egy egyéves kisfiú születésnapi bulijára. Megkérdeztük, nem lenne-e furcsa, ha elmegyünk, de meggyőztek minket, hogy Ghánában ez teljesen természetes – a vendégszeretet rendkívül fontos. A buli egy lakásban zajlott: amíg a gyerekek táncoltak, a felnőttek ettek. Nekünk okro pörköltet szolgáltak fel garri-val – ez hasonlít a fufuhoz, de fermentált maniókalisztből készül. Az okro pörköltnek különleges, nyúlós állaga van, mindig is ki szerettük volna próbálni, de talán ez áll a legtávolabb a mi ízlésünktől, így nehezen tudtuk igazán élvezni. Az ételt kézzel illik enni: az ujjunkra csavarni, majd lenyalni – kulturális élményként viszont izgalmas volt, és örültünk, hogy végre kipróbálhattuk.

Másnap reggel megnéztük a híres kumasi-i piacot, amely hatalmas – de talán épp emiatt elvesztett egy kicsit a varázsából. Korábban jártunk már kisebb, hangulatosabb piacokon is, ahol könnyebb volt felfedezni a helyi különlegességeket. A piac után elindultunk Accra, Ghána fővárosa felé, ahová végül estére érkeztünk. (Accra bevezető útja meglehetősen rossz állapotban volt, különösen ahhoz képest, hogy maga a város mennyire könnyen bejárható.) Négyünkre foglaltunk egy Airbnb-t, ami nagyon otthonosnak bizonyult – volt két szoba, egy nappali és egy konyha –, így főztünk is. Az utazás során az ember különösen meg tud örülni az apró dolgoknak, amelyek hiányoznak: például rendes takarót kaptunk, nem csak lepedővel, pokróccal vagy hálózsákkal takarózhattunk, és volt kanapé meg tévé a nappaliban. Így főzés után tartottunk egy Netflix-estet is – természetesen afrikai filmeket néztünk, Nollywood jóvoltából.

Másnap reggel elmentem futni 7-kor, de 5 km után majdnem elájultam a melegtől. Amikor visszaértem a szállásra, a szomszéd hölgy – akivel már korábban is beszélgettünk – mosolyogva mondta, hogy ő rendszerint 5 előtt kicsivel indul futni, mert csak akkor lehet kibírni a hőséget. Meghívott, hogy másnap fussunk együtt 4:45-kor (kicsit szkeptikus voltam, hogy képes leszek ilyen korán felkelni), és meghívott minket délutánra is, hogy nézzük meg, hogyan tanít táncot a környéken.

Accra felfedezését Jamestownban kezdtük, amely a város egyik legrégebbi negyede, és hagyományosan a Gá népcsoport otthona. Ma Ghána egyik legszegényebb körzete, de rengeteg mosollyal, kedves szóval és izgalmas közösségi kezdeményezéssel találkoztunk. A hőség továbbra is nehezítette a sétát, de megérte. Jamestown után meglátogattuk a szuvenírpiacot, hogy Anna és Bálint tudjanak ajándékokat vinni haza. Nagyon meglepő volt: korábban szinte sehol nem láttunk szuveníreket, itt viszont közel 100 bolt kínált maszkokat, ékszereket, ruhákat és sok minden mást. Jól bevásároltunk, mert azt hittük, ezután megint semmit nem találunk – de aztán Togo és Benin is tartogatott hasonló kincseket.

A helyi piac sokkal kisebb volt, mint Kumasié, épp ezért sokkal élvezhetőbb is. Vásároltunk házi készítésű mogyoróvajat és jollof rizshez való fűszerkeveréket. A gyarmatosítás végét ünneplő Függetlenségi tér mellett elhaladva elértünk az éjszakai ételpiachoz – ezek Afrikában nem túl gyakoriak, hiszen nappal is mindenhol lehet utcai ételt kapni, de itt igazán hangulatos volt. Végül grillezett makrélát ettünk – egy késői ebéd után nem voltunk igazán éhesek –, de jó érzés volt egy helyen látni szinte minden tradicionális ghánai fogást.

Accrában ugyan nem töltöttünk sok időt, de nagyon megkedveltük.Sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint sok más afrikai főváros. Mi például a belvárosban laktunk, ami egyszerre volt modern, tele kocsmákkal és éttermekkel, ugyanakkor lakóövezetként is funkcionált. Így egymás mellett álltak a magasabb épületek és a kis házikók – ellentétben sok más fővárossal, ahol a belváros szinte teljesen kihalt. Szomorúak voltunk, hogy el kellett mennünk Ghánából – az emberek vidámsága, közvetlensége és határtalan vendégszeretete nagyon a szívünkhöz nőtt.

A képek és videók egy részét Anna és Bálint csinálta.