1-3. Nap: 2800 km Afrikáig három nap alatt

Posted by:

|

On:

|

, ,

Jan 20-23: Az első 3 napunk nagyon gyorsan telt, levezettünk több mint 2800 km-ert egészen Algeciras-ig, ahonnan a kompunk indult Marokkóba.

Első nap 1300 km után Arles-ben aludtunk egy Airbnb-n egy uszályon, amit egy kedves francia pár adott ki. Arles-t véletlen választottuk alvási helynek, mivel ez volt a legolcsóbb francia szálláshely, de mint kiderült, egy nagyon érdekes kis város. Már i.e. 533 óta lakják, sok római kori emlék található a városban, és Van Gogh és Picasso is élt és alkotott itt.

Második nap Valenciáig jutottunk, ami már korábbról nagyon kedves a szívünknek. Most viszont csak pár sörre jutott időnk, és egy közös vacsira a barátainkkal, akiknek nagyon köszönjük, hogy elszállásoltak minket.

Harmadik nap kicsit lelassítottunk, és úgy döntöttünk, hogy nem autópályán megyünk Algeciras-ig, hanem kerezstül az országon. Nagyon érdekes helyeken haladtunk végig, mindenhol mandulafák és félig sivatagos, hegyes-völgyes vidékek. Megálltunk egy kis településen, Cruz de Caravaca-n, amiről megtudtuk, hogy a római katolikus vallás ötödik legszentebb helye, Krisztus keresztjének egyik darabja itt található. Sétálgattunk a szűk kis utcácskákon és ettünk végre egy finom meleg ebédet. Este kipróbáltuk a kocsiban alvást egy parkolóban a többi Marokkóba induló és onnan érkező lakóautóval.

Végtelenül elfáradtunk ebben a gyors tempóban, a következő posztból kiderül, hogy miért kellett ennyire sietnünk.