tapasztalataink, határátlépési folyamatok és költségeink országonként
Az egyik legnagyobb kihívás egy Afrikát körbevezető útban, hogy rengeteg országból áll a kontinens ami egy bürokratikus rémálom tud néha lenni. Segítségképpen összeszedtük, hogy nekünk hogyan sikerültek a határátlépések: hol szereztünk vízumunkat, milyen a bevándorlási és vámeljárás, milyen egyéb költségeink léptek fel (főként az útadók és biztosítások), és még mire kell figyelni a határon és az országon belül. Persze gyorsan változhat a helyzet, ezért odaírtuk minden országnál, hogy mikor léptünk be, legfrisebb információkat az iOverlander applikáción lehet csekkolni, de most 2025 decemberében nagy részét az országoknak végigellenőriztük.
Mi CDP-vel, azaz Carnet de Passage-al utaztunk, ami egy nemzetközi vámokmány, amely lehetővé teszi a gépjármű ideiglenes behozatalát vám- és adófizetés nélkül. Előnye, hogy sok országban megkönnyíti a procedúrát, de hátránya, hogy kauciót kell letenni az utazás idejére, és hiánytalanul kell kitölteni a dokumentumot, hogy az út végén visszakapjuk a kauciót. Mivel csak 25 oldala van a CDP-nek, így próbáltuk nem használni azokban az orságokban, ahol nem kötelező, nehogy beteljen (néhány ország pedig amúgy sem fogadja el).
Marokkó
Belépés ideje: 2025. január
Vízumbeszerzés: Magyar állampolgárok 90 napig vízummentesek.
Határ: Ceuta (Spanyolország).
Azért ezt a határt választottuk, mert az Algecieras – Ceuta a legolcsóbb komp Európa és Afrika között (147 eurót fizettünk 2 emberre és a kocsira). Sokan egyből Tangier felé mennek, így a határ formalitásokat már el kell kezdeni a kompra szállás előtt, de a mi kompunk Spanyolországba ért az afrikai kontinensre (Ceuta egy Spanyolországhoz tartozó autonóm város).
A határ előtt: Nagyon furcsa, de egy üres parkolóba kellett elvezetnünk a határ előtt, ahol kaptunk egy kis papírkát, amit be kellett mutatni (olvastunk erről, de elsőre nem csináltuk meg, így egyből visszaküldtek).
Bevándorlás: 1 percig tartott, kaptunk egy pecsétet.
Vám: Nem volt szükség CDP-re. Ingyen kaptunk egy vámpapírt, amit meg kellett tartanunk a kilépéshez. A vámosok gyorsan ellenőrizték a kocsink, drónt szigorúan tilos bevinni az országba. Összesen kb 10 percbe telt, mindenki nagyon kedves volt (de olvastunk kommenteket, hogy ez el tud húzódni).
Egyéb díjak: Biztosítást ellenőríznek, de a magyar kötelező felelősségbiztosítás tartalmazza Marokkót is (legalább is a miénk tartalmazta, egyébként 90 euró lenne a biztosítás)
Egyéb hasznos infó:
Marokkóban sokat mérnek, minket is megbüntettek kb 15 euróra (tudtak mutatni kamerafotót).
Autópályadíjra Nyugat Szahara végéig kb 9000 Ft-ot költöttünk.


Mauritánia
Belépés ideje: 2025. január
Vízumbeszerzés: 2025. január 5-én bevezetette Mauritánia az evízum rendszerét. https://anrpts.gov.mr/en/visa/requestvisa?fbclid=IwY2xjawHoxylleHRuA2FlbQIxMAABHSNWEhL4D-uPF5DLalB9pgRH2IvsXnfxUi7XHhwSmvSUyWaNKnQptXyBxw_aem_NG_T-1MOovCB_GHPAurmtg
10 nappal érkezés előtt adtuk be, de csak 2 nappal korábban kaptuk meg, másoktól is ezt hallottuk, hogy mindegy mikor adták be, 1-2 nappal a belépés előtt került csak elfogadásra.
Nem nehéz kitölteni a felületet, de nagyon fontos, hogy minden feltöltött dokumentumnak tökéletes formátumunak kell lenni (meg van adva, hogy hány MB-nak és milyen méretűeknek kell lenni a képeknek).
E-mail értesítést nem kaptunk (ezt tudtuk előre másoktól), így folyamatosan nézni kell az oldalt, hogy elfogadták-e a kérelmünk.
A 30 napos vízum díja 55 euró, a határon kell fizetni (euróban).
Határ: Guerguerat (Nyugat-Szahara) – Mauritána
Ez az egyetlen szárazföldi határ van Marokkó és Mauritánia között (de majdnem kész egy új). Marokkó és Nyugat-Szahara között nincs semmilyen határ, így ezen a határon Marokkóból kell kicsekkolni és Mauritániába belépni.
Marokkó kivándorlás: Ez volt a legidegtépőbb határunk Afrikában. Dél körül értünk a határra, kb 10 kocsi volt csak előttünk, de 4-ig álltunk a sorban. Végül beengedtek a marokkói oldalra, ahol át kellett mennünk kocsival a röngtenen (Marokkóban a drón, Mauritániában a disznó és alkohol bevitele is tiltott – megettük az összes pick szalámink idáig). Kaptunk egy cetlit, amit elvittünk egy irodába, majd ott egy másik cetlit kaptunk, majd talán még egyet, leadtuk a vámpapírunk – irodáról irodára jártunk míg végre 5 után kicsivel sikerült kilépő pecsétet kapnunk, és a kocsi is kiléphetett az országból.
6-kor zárt a határ, de szerencsére Mauritánia más időzónában van, úgyhogy nyertünk egy órát.
Rendőri checkpointok: Itt még nem voltunk tapasztalt határátkelők, így furcsáltuk, hogy hány különböző irodába kell bemennünk, ahol könyvekbe kellett beírnunk az adataink, és kérdésekre válaszolnunk (franciául) – Nyugat-Afrikában ebbe később beletanultunk.
Fixerek: Végtelen segítő van a határon, aki kb 10-20 euróért segít megtalálni a megfelelő irodát, és meggyorsítani a folyamatot, de nélkülük is lehet boldogulni, a határőrök kedvesek, csak sokan nem beszélnek angolul.
Bevándorlás: Egy irodában bescannelték az útlevelünk, kaptunk egy papírkát és mehettünk egy másik irodába vízumért (ezen a ponton 6 órája voltunk a határon és több mint 20 irodában jártunk különböző papírokkal, kezdtünk kimerülni). A vízumos irodában bescannelték az evízumunk (2-t kellett belőle nyomtatni), lefotóztak minket, fizettünk és kaptunk egy igazi vízumot az útlevelünkbe.
Vám: Mauritánia nem fogadja el a Carnet de Passage-t (CDP), Passavant-ot kell venni 10 euróért, ami garantálja, hogy nem fogjuk eladni a kocsit Mauritániában. Ádám útlevelébe be is pecsételték ezt a passavantot, és kaptunk a 10 euróról számlát is (Legtöbb országban ingyenes a passavant, de pénzt kérnek róla, viszont nem tudnak számlát kiállítani, itt jogos a 10 euró. Viszont kilépésnél is szerettek volna 10 eurót, amiről nem tudak számlát adni, tehát az kenőpénz lett volna, amit nem fogadtunk el, kis vita után nem fizettük ki).
Egyéb díjak:
Biztosítást kötelező venni, amit a határ után lehet kapni, mi 32 eurót fizettünk 30 napra, de annyira ki voltunk merülve, hogy véletlen egy fixer segített, aki egy kis saját díjat is rátett. Az épület egyébként jól látható egyből a határ után.
Egyéb hasznos infó: Mauritániában elképesztően sok rendőri ellenőrző pont van. Kedvesek nagyon, általában csak az útlevelet kérik el, és befotózzák a rendszámot. A folyamat meggyorsítása érdekében 200 példányban lefénymásoltuk az útlevelünk és ráírtuk a rendszámunk, amit odaadtunk és egyből mehettünk (el is fogyott majdnem min). Fiché-nek hívják az útlevél adatlapját, ezt kérték a rendőrök.


Szenegál
Belépés ideje: 2025. február
Vízumbeszerzés: Magyar állampolgárok 90 napig vízummentesek.
Határ: Diama
Azért ezt a határt választottuk, mert a rossoi nagy határnak nagyon rossz hírneve van (korrupt, lassú és drága). A határig át kellett vezetnünk a Diwling nemzeti parkon keresztül, amiért helyben belépőt kell fizetni (200 MRU fejenként, ami kevesebb, mint 5 euró). A park nagyon szép volt, láttunk sok flamingót, pelikánt és varacskos disznót, az utakra 4×4-es ajánlott, de lasabban 2×4-el is megcsinálható.
Mauritánia kivándorlás: 100 MRU “community tax”, azaz közösségi adót is beszednek ezen a határon emberenként. Mi tettünk félre 400 MRU-t a nemzeti parkra, de ezzel nem számoltunk, így a határon kellett váltanunk még egy kis mauritániai pénzt. A mauritániai oldal sajnos nagyon korrupt volt, a kipecsételésnél a határőr is szeretett volna egy kis ajándékot, amit csak nevetve visszautasítottunk, de a legnagyobb átverés, hogy 10 eurót kérnek, hogy a Passavant-ot kipecsételjék. Mi tudtuk, hogy ez csak kenőpénz, ezért 15 percet vitatkoztunk velük (a nagyon tört franciánkkal), hogy akkor fizetjük ki, ha tudnak róla adni egy blokkot, mert befelé kaptunk a 10 euróról, amire megunták és elengedtek (sajnos majdnem mindenki kifizeti ezt a díjat, pedig nem kéne).
Bevándorlás: Pár percet vártunk és kaptunk egy pecsétet.
Vám: Az első ország, ahol használni kellett a CDP-nk. Szenegálban nem kötelező, de az alternatíva a 250 eurós ideiglenes vámpapír (Passavant). Ezen a határon nem tudták nekünk lepecsételni, így kaptunk egy 5 napos ideiglines Passavantot 5000 CFA-ért (kb 7.5 euro), amivel el kellett mennünk Dakarba, hogy kapjunk pecsétet a CDP-be.
Egyéb díjak: Vettünk 3 hónapra biztosítást egész Nyugat Afrikába (Nigéria végéig) 80 euróért. Kaptunk egy papírlapot egy Axa-s QR kóddal, egyik országban sem ellenőrízték sosem a biztosításunk (talán egyszer néztek a papírlapunkra), úgyhogy nem tudjuk, hogy érvényes volt-e. A nyugat-afrikai biztosítást ECOWAS-nak vagy barna kártyának hívják.
4000 CFA-t (kb 6 euró) kell kifizetni híddíjért (a rossoi határnál ez sokkal több lett volna hatalmas sorokkal, úgyhogy összességében bár ez is korrupt, de még mindig sokkal jobb határ).
Egyéb hasznos infó: Dakarban a CDP iroda helyzete fent van ioverlander-en, úgy kell tervezni vele, hogy csak hétköznap van nyitva.


Gambia
Belépés ideje: 2025. február
Vízumbeszerzés: Elméletileg magyar állampolgárok 90 napig vízummentesek.
Határ: Farafenni
Ez a tranzit határa Gambiának. Én (Eszti) 2023-ban busszal leutaztam Dakarból Zighuncorba, a busz Gambián keresztül megy. Akkor a gambiai határőrök adtak egy be és ki pecsétet (kb fél óra átmenni az országon), de összesen kb 8000 CFA-ra (4500 Ft) húztak le pecsétdíjakra. Ezután egy másik határon be szerettem volna menni az országba, azonban a határőr mutogatott egy aznap kinyomtatott hamis papírt, hogy 125 dollár a vízum az EU-s országoknak. Sajnos mögöttem mások kifizették, mert túravezetővel voltak és elhitték, pedig ez teljes átverés, a magyar és más EU-s állampolgárok vízummentesek. Ezután megfordultam, és ugyanúgy Zighuincor-ból Dakar-ba mentem busszal a tranzit útvonalon, ismét lehúztak kb 8000 CFA-val.
Sokat gondolkoztunk, hogy teljesen megkerüljük-e Gambiát, de hatalmas kitérő lett volna, így úgy döntöttünk, hogy átmegyünk rajta, de nagy gyomorgörccsel indultunk neki, nem teljesen emlékszünk mindenre, csak arra, hogy a gambiaiak ismét nagyon korruptak voltak és folyamatosan mindenért pénzt akartak kérni. A határőrök hozzáállása miatt nem szerettük volna egyáltalán meglátogatni ezt az országot.
Szenegál kivándorlás: Kb 1 perc alatt kaptunk egy kilépő pecsétet, CDP helyett kaptunk egy tranzitpapírt, amiben az állt, hogy 3 nap múlva visszaérünk Szenegálba, amiért valamennyit kellett fizetni (kb 2000 CFA-t, azaz 1200 Ft-ot), ezen nem tudtuk vitatkozni végül, a Diama határon is kellett fizetni a Passavantért)
Bevándorlás: Elhatároztuk, hogy most csakazért sem vagyunk hajlandóak semmit fizetni, várunk bármennyit. Először azzal az érvvel próbálkoztunk, hogy tranzitálunk, így pár eurónyi pénzt akartak kérni a pecsétért. Amikor bevallottuk, hogy tervezünk 1 éjszakát benntölteni az országban, akkor megváltozott a hangulat, és adtak ingyen egy pecsétet.
Vám: Nem kötelező a CDP, kaptunk egy tranzit passavantot, amiért végül vagy befelé vagy kifelé fizettünk 5000 CFA-t (3000 Ft).
Egyéb hasznos infó: Ettől a ponttól kezdve az összes többi afrikai határunk nagyon könnyű volt (pár vízum beszerzése nehézkesebb, de semmi korrupció), úgyhogy ha itt túljutottál már minden rendben. 🙂

Bissau Guinea
Belépés ideje: 2025. február
Vízumbeszerzés: Zighuincor-ben lehet csináltatni a konzulátuson vízumot. Besétáltunk, kiválasztottuk, hogy milyet kérünk (25.000 CFA-ért, azaz 14500 Ft-ért egyszeri belépéses 30 naposat kértünk), elvitték az útlevelünket egy irodába és kb 10 perc múlva visszakaptuk a vízumunkkal.
Határ: Mpak
Zighuincor és Bissau Guinea között ez a fő határ.
Szenegál kivándorlás: Pár perc alatt kaptunk pecsétet kifelé az útlevelünkbe és a CDP-be is, mindenki nagyon kedves volt.
Bevándorlás: Be kellett írni egy füzetbe az adataink a rendőröknek, majd egy másik irodában kaptunk pecsétet.
Vám: 2500 CFA (kb 1500) Ft-ba kerül a Passavant. Nem tudnak a határon adni, hanem az első település, Sao Domingos irodájában lehet kérni. Nagyon kedvesek voltak, kb 5 percet vett igénybe az ügyintézés.
Egyéb díjak: 5000 CFA (3000 Ft) útadót is kell fizetni a határon, az ECOWAS biztosítást már Szenegálban megkötöttük.
Egyéb hasznos infó: Nagyon rosszak jelenleg az utak az országban, az aszfaltozott utakon nagyon mély kátyúk vannak, volt, hogy egy nap csak kb 100 kilométert tudtunk megtenni.


Guinea
Belépés ideje: 2025. február
Vízumbeszerzés: Ez volt a legnehezebb vízumunk. Kötelező az evízum, amit itt lehet beszerezni: https://www.paf.gov.gn/visa
Nagyon fontos, hogy címnek ne Magyarországot írja be az ember, hanem pl. Szenegált vagy Bissau Guineát, ahol éppen tartózkodik.
Mi 1 hónappal érkezés előtt beadtuk a vízumkérelmünk, azonban mivel Magyarország volt címnek megadva, és nálunk nincs nagykövetség, így valahol Európában elkeveredett a jelentkezésünk, és senki sem foglalkozott vele. Hivogattuk a nagykövetségeket, de nem votlak túl segítőkészek. Végül Bissau-ban a nagykövet kedves volt és felhívta személyesen nekünk a nagyköveteket, végül Madridban találták meg a vízumkérelmünk, és fogadták el pár perc alatt. A vízum kezelési költséggel együtt 81.89 USD-be (31.000 Ft-ba) került.
Határ: Kandika
Az északi határt választottuk, mert meg szerettük volna nézni Guinea Fouta Djallon régióját. Nagyon rossz híre van a határra vezető útnak, és főként a guineai szakasznak utána. Földút, néha köves szakaszokkal, azonban száraz évszakban teljesen könnyen megcsinálható, csak időt kell szánni rá. Mi aznap Bafata (Bissau Guine) és Koundara (Guinea) között 160 kilométert tettünk meg a határral együtt kb 10 óra alatt.
A határ egyébként nagyon picike, 1-1 kis épület van a két oldalon, a vámosok kinn ültek a fa alatt.
Bissau Guinea kivándorlás: Pár perc alatt kaptunk pecsétet kifelé az útlevelünkbe és a passavantunkra, mindenki nagyon kedves volt.
Bevándorlás: Ezen a határon nem tudnak vízumot ragasztani az útlevélbe. 2 kinyomtatott evízummal kell érkezni, az egyiket elveszik, a másikat megtarthattuk. Kaptunk egy cetlit egy pecséttel, hogy 5 napunk van elmenni Conackry-ba, a fővárosba vízumért, de megnyugtattak minket a határon, hogy nem kell sietnünk, mindegy, hogy mikor érünk oda, nyugodtan használjuk ki az időnket.
Vám: A határon azt mondták kérdezzük meg Koundara-ban, hogy kell-e valamit csinálnunk. Koundara-ban azt mondták, hogy a túrista vízum elegendő bizonyíték arra, hogy nem akarjuk eladni a kocsink, úgyhogy semmiféle CDP-re vagy passavant-ra nincs szükségünk.
Egyéb díjak: Az ECOWAS biztosítás itt is érvényes, amit Szenegálba kötöttünk.
Egyéb hasznos infó:
Sokat olvastunk róla, hogy korruptak a guineai-ak, de mi csak kedves rendőrökkel és katonákkal találkoztunk végig.
A kinyomtatott és beragasztott vízumunk végül több, mint 5 nap után kérvényeztük a Conackry repülőtéren. Beszámolók alapján ez nem mindenkinek sikerül, mi pont kedves bevándorlásiakat kaptunk. Alternatív esetben a bevándorlási hivatalban lehet kapni, de az több napot is igénybe vehet.


Sierra Leone
Belépés ideje: 2025. február
Vízumbeszerzés: A határon 85 USD-ért (32.000 Ft-ért) lehet érkezési vízumot kapni
Határ: Pamelamp (Kambia)
Modern, jól szervezett határnak tűnt, nagyon hamar átértünk.
Guinea kivándorlás: Pár perc alatt kaptunk pecsétet kifelé az útlevelünkbe, mindenki nagyon kedves volt.
Bevándorlás: Délután fél 6-kor értünk a határra, egy határőr nő nagyon gyorsan segített nekünk, hogy minél hamarabb végezzünk és még világosban lássunk valamit az országból. Adott gyorsan egy vízumot és elvitt minket a vámirodába, így negyed óra alatt kb végeztünk is.
Vám: Lehet temporary import permit-et kérni, de az pénzbe kerül, így pecsételtettünk a CDP-be, amit egyből megcsináltak.
Egyéb díjak: 500 SLE (majdnem 10.000 Ft) útbiztonsági díjat szednek be. Az országban kétszer még kellett 20 SLE azaz kb 365 Ft útdíjat fizetni. Bár drágák ezek a díjak, de Freetown-ig négysávos autópálya van (és a libériai határig is jó az út), Nyugat-Afrikában itt voltak a legjobbak az utak.
Egyéb hasznos infó: Nem volt semmi problémánk a rendőrökkel az országon belül, kevés ellenőrzőpont volt.


Libéria
Belépés ideje: 2025. március
Vízumbeszerzés: Előre kell beszerezni egy nagykövetségen. Conakry (Guinea)-ban könnyebb beszerezni, de mi már 5 napja a városban voltunk, ,és pénteken a többi vízum beszerzése után pont nem értünk oda, és nem szerettünk volna még egy hétvégét várni. Freetownban mentünk el a követségre, ahol plusz 50 USD-ért garantálják, hogy 1 hét helyett 48 órán belül megcsinálják a vízumot. Megadta a Whatsapp számát a vízum ügyintéző, és elmondtuk neki sokszor, hogy mi aznapra szeretnénk, mert ezért vezettünk el Freetownba, így végül délután 3-ra kész is lett. Fejenként összesen 150 USD-t (60.000 Ft-ot) fizettünk. Conakryban nem kell kifizetni a plusz 50 USD-t anélkül is meg szokták csinálni aznap.
Határ: Bo-Waterside
Ez a fő határ a két ország között.
Sierra Leone kivándorlás: Pár perc alatt kaptunk pecsétet kifelé az útlevelünkbe, mindenki nagyon kedves volt.
Bevándorlás: Egy kiskönyvbe be kellett írnunk az adataink, majd kaptunk egy pecsétet. Kedves határőrök voltak, segítettek megtervezni, hogy melyik úton menjünk tovább.
Vám: CDP-be pecsételtettünk.
Egyéb díjak: A Szenegálban megkötött ECOWAS biztosítás ide is érvényes.
Egyéb hasznos infó: Nem volt semmi problémánk a rendőrökkel az országon belül, kevés ellenőrzőpont volt (egy korrupt rendőr, aki mindenfélét kitalált, de rajta inkább csak nevettünk és hamar elengedett minket)


Elefántcsontpart
Belépés ideje: 2025. március
Vízumbeszerzés: Előre kell vízumot beszerezni. Mi Conakry-ban szereztük be ezt a vízumot. Először online 58 eurót be kell fizetni: https://www.snedai-visardv.ci/visa/ . Azonnal jön egy megerősítés (nekem nem jött), amivel be kell sétálni a nagykövetségre. 14:00-ig ebédszüneten voltak, utána tudtunk bemenni. Nekem elfogadták, hogy megmutattam a bankkivonatomban, hogy kifizettem a díjat, nem volt probléma, hogy nincs megerősítésem. Egy papírt kellett kitöltenünk, majd behívtak minket, hogy beszéljünk a nagykövettel, aki nagyon kedves volt, egyből megadták a vízumunk.
Határ: Az északi határon mentünk át Danane felé.
Viszonylag kis határ, az út Libériában aszfalt, Elefántcsontparton földút és nem a legjobb, de teljesíthető.
Libéria kivándorlás: Egyik legaranyosabb határ volt. Bürokratikus, mert rengeteg könyvbe be kelett írni az adataink, de mindenki nagyon segítőkész volt, sokszor csak lefotózták az útlevelünk és szétválasztottak minket, hogy én csináljam a kivándorlást, Ádám pedig a vámügyintézést.
Bevándorlás: Az elefántcsontparti határon már nem voltak ilyen kedvesek, kezdődött megint, hogy miért nem tudunk franciául. Végül lassan, de kaptunk egy pecsétet, az egyik határőr lefotózott minket a kocsink előtt.
Vám: Nem sikerült passavantot kérnünk, így pecsételtettünk a CDP-be, amit egyből megcsináltak.
Egyéb díjak: A Szenegálban megkötött ECOWAS biztsoítás ide is érvényes.
Egyéb hasznos infó: Itt nagyon kevés ellenőrzőpont volt, 2-3-szor nézték meg csak a dokumentumaink.


Ghána
Belépés ideje: 2025. március
Vízumbeszerzés: Előre kell vízumot beszerezni, vannak időszakos beszámolók, hogy egy-egy afrikai nagykövetségen meg tudják csinálni, de alapvetően mindenkinek a saját országában kell beszereznie. 120 dollárba (kb 50.000 Ft) kerül, a budapesti konzult kell felhívni időpontegyeztetés céljából, nagyon segítőkész a vízummal kapcsolatban (pl. segít helyi kapcsolattartót beírni, ad tanácsokat). Kiállítástól számítva 3 hónapig érvényes.
Határ: Noé-Elubo
Ez a fő határ Elefántcsontpart és Ghána között, nagy lassú, forgalmas határ.
Elefántcsontpart kivándorlás: Össze-vissza küldözgettek minket különböző irodákba, 3 kiskönyvbe is be kellett írnunk az adataink, sorban kellett állnunk a kifelé pecsétért, majd a CDP pecsételés is eltartott egy kis ideig – lasabb volt, mint az átlagos kijutás egy országból.
Bevándorlás: Mint sok későbbi országban Ghánában is van egy “Gate Pass” nevezető dolog, amit egy határőr ad a ghánai oldalra való belépés pillanatában. Nem volt sorompó, és nem láttunk senkit, így mi nem kaptunk Gate Pass-ot, ami egy ideig oké volt, de a vámosok visszaküldtek minket, mert enélkül nem tudtuk végigcsinálni az összes lépést. Összességében könnyű de meglehetősen lassú határ volt, először a szokásos sárgaláz oltásos health check, majd hiába volt beragasztott vízumunk, bevándorlási papírokat kellet kitöltenünk, majd egy külön irodában kérdésekre válaszolni és fényképezkedni, ujjlenyomatot adni. A két oldal kb 3 óráig tartott.
Vám: Ghánában kötelező a CDP, így azt pecsételtettük. Ghána a legnehezebb ország CDP nélkül, ezen a határon beszámolók alapján 150-200.000 Ft-ért tudnak adni ideiglenes vámpapírt, így vagy egy északibb kisebb határral lehet próbálkozni, vagy előre nagykövetségen kérni vámpapírt.
Egyéb díjak: A Szenegálban megkötött ECOWAS biztosítás ide is érvényes
Egyéb hasznos infó: Itt nagyon kevés ellenőrzőpont volt, 2-3-szor nézték meg csak a dokumentumaink.


Togo
Belépés ideje: 2025. március
Vízumbeszerzés: Online vízumot kell beszerezni: https://voyage.gouv.tg/ 25.000 CFA-ba, azaz kb 15.000 Ft-ba kerül a 15 napos vízum (meg kell adni egy kiállítási időt, onnantól érvényes). Szállás cím kell, egyébként könnyű beadni a vízumkérelmet, és 1 nap alatt elfogadták.
Határ: Lomé
Ez a fő határ Ghána és Togo között, nagy lassú, forgalmas határ, ami közvetlenül Togo fővárosába ér be.
Ghána kivándorlás: Nagyon nem szerettük ezt a határt. Amikor megérkeztünk kb 20 fixer ugrott ránk, hogy segítenek. Próbáltuk őket kikerülni és a határőrökhöz menni, akik értetlenkedtek, hogy miért nem fogadunk el segítséget (pénzért). Direkt nincs kiírva semmi, a vámépület minden mögé el van dugva, Interpol ellenőrzést is kell csinálni szintén valahol hátul egy felirat nélküli irodában. Még attól is össze voltunk zavarodva, hogy melyik a ghánai és melyik a togói oldal – végül látták rajtunk, hogy mérgesek vagyunk és a határőrök vezettek körbe.
Bevándorlás: Majdnem észre sem vettük, hogy a togói bevándorláshoz nem kell továbbmenni, hanem az út másik oldalán van. Úgy tudtuk, hogy nem kaphatunk vízumot, hanem csak egy ideiglenes pecsétet, és el kell mennünk Loméba, de végül a legnagyobb meglepetésünkre kaptunk egy 15 napos vízumot az útlevelünkbe. Kifelé egy nagyon kicsi határon mentünk, ahol még pecsétet sem kaptunk, úgyhogy nem tudjuk biztosan állítani, hogy tényleg megfelelő volt-e a vízum, amit itt kaptunk.
Vám: CDP-be pecsételtettünk viszonylag gyorsan. Megkérdeztük, hogy mennyi lenne a passavant (ideiglines vámpapír a CDP helyett), nagyon magas árat mondtak (de valószínüleg csak azért, hogy ne keljen megcsinálniuk, mások tudtak olcsóbban venni), így elengedtük.
Egyéb díjak: A Szenegálban megkötött ECOWAS biztosítás ide is érvényes
Egyéb hasznos infó: Itt nagyon kevés ellenőrzőpont volt, 2-3-szor nézték meg csak a dokumentumaink.


Benin
Belépés ideje: 2025. március
Vízumbeszerzés: Online vízumot kell beszerezni: https://evisa.bj/, 50 euróba, azaz kb 20.000 Ft-ba kerül a 30 napos vízum (meg kell adni egy kiállítási időt, onnan 30 napig érvényes). Szállás cím kell, egyébként könnyű beadni a vízumkérelmet, és azonnal elfogadják.
Határ: Boukombé
Északon található, a legkisebb határ, ahol eddig átmentünk. Át kell menni a Koutammakou UNESCO világörögslg helyszínén, mi kifizettük a belépőt, ami kb 1000 forintba került.
Togo kivándorlás: Ioverlander szerint a mangófa alatt kellett keresnünk a határőrt, és valóban ott ült. Pecsétet nem tudott adni, de megígértette velünk, hogyha egyszer kilépünk, ne jöjjünk már vissza ugyanezzel a vízummal (hivatalosan tehát még mindig Togoban vagyunk). A vámnak volt egy kis épülete, azonban elfelejtették kitépni a CDP-ből a saját papírjukat, így a benini oldalról (kb 10 perc van a két oldal között) vissza kellett mennünk.
Bevándorlás: A benini bevándorlást egy épület előtti parkolóban csináltuk végig, itt már tudtak pecsétet adni, így hivatalosan beléphettünk az országba.
Vám: Passavantot szerettünk volna, azonban mivel a vámos látott már CDP-t, így fél óra vitatkozás után (ez inkább vicces volt, mert ő nem értette, hogy mi mit akarunk angolul, mi pedig nem, hogy ő mit akar franciául) nem tudtuk elérni, hogy megkapjuk, és mivel sötétedett engedtünk neki, hogy a CDP-be pecsételjen (féltünk, hogy túl hamar betelik, ha minden nem CDP köteles ország is használja, ezért nem szerettünk volna itt pecsétet).
Egyéb díjak: A Szenegálban megkötött ECOWAS biztosítás ide is érvényes
Egyéb hasznos infó: Itt viszonylag kevés ellenőrzőpont volt, 2-3-szor nézték meg csak a dokumentumaink.


Nigeria
Belépés ideje: 2025. április
Vízumbeszerzés: Viszonylag nehéz útközben vízumot beszerezni (Beninben lehet például, de drága és be kell regisztrálni lakosnak hozzá), így mi pontban indulás előtt Magyarországon a Nigériai Nagykövetségen kérvényeztük a vízumunk. Ehhez először a https://immigration.gov.ng/nigerian-visa/ oldalon kellett beadnunk a kérelmünk és fejenként 240 USD-t kifizetnünk. Majd fejenként 30 USD-t utalni a budapesti nagykövetségnek adminisztrációs díj gyanánt. Ezután email-ben időpontot foglaltunk. Ezek a lépések itt találálhatóak: http://nigerianembassy.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=27&Itemid=38
Az időpontunkra kellett vinnünk: útlevelet, 2-2 igazolványképet, szállásfoglalásokat, bankszámlakivonatot (hogy igazoljuk, hogy van elég pénzünk), és mivel nem volt repjegyünk, egy levelet, amiben leírtuk a tervezett útvonalunk. Helyben egy kis interjú várt ránk, és kiderült, hogy még néhány dologra szükségünk volt, például az útleveleinkről fénymásolatok is kellettek, a házassági anyakönyvi kivonatunk másolatára is szükség volt (mivel egyedül mentem Ádám nélkül felvenni a vízumaink, ezzel bizonyítottuk, hogy hivatalosan felvehetem az övét is), valamint egy nigériai referenciának az igazolvány másolata – ehhez mi gyorsan megkértük egy Budapesten élő nigériai ismerősünk. Ezeket még Whatsappon elküldtük, és kaptunk időpontot, hogy mikor mehetünk a vízumunkért (elég volt csak akkor papíralapon hiánypótolnunk).
A nigériai vízum kiállítástól számítva 3 hónapig érvényes (tehát addig kell elméletben elhagyni az országot).
Határ: Seme-Krakre
Ez a fő határ, ami összeköti Cotonou-t (Benin gazdasági közpotnja) és Lagos-t (Nigéria gazdasági központja)
Benin kivándorlás: Nagyon gyors volt, egyből kaptunk kivándorlási és CDP pecsétet is.
Bevándorlás: Nagyon kedves volt mindenki Nigériában, hátravittek egy irodába egy rövid interjúra, de nagyon hamar megkaptuk a vízumunk. Ami meglepetés volt, hogy attól a naptól kezdve kaptunk még 30 napot, pedig a hivatalos vízumunkból már csak 13 nap volt hátra.
Vám: Nigeria CDP ország, így azt pecsételtük (pár perc volt ez a folyamat).
Egyéb díjak: A Szenegálban megkötött ECOWAS biztosítás ide is érvényes
Egyéb hasznos infó: Lagosig kilométerenként vannak katonai/rendőri ellenőrző pontok, és utána is nagyon gyakran, de nekünk pozitív tapasztalataink voltak, inkább csak érdeklődtek, hogy minden rendben van-e, és néhányszor kértek el ténylegesen bármilyen iratot. Itt jegyezték meg egyedül, hogy amit Magyarországon kiállítanak nemzetközi jogosítvány az teljesen használhatatlan, hiszen a fedlapjára magyarul van ráírva minden, pedig a jogosítvány fordításaként kellene, hogy szolgáljon. Ezzel nem tudtunk vitatkozni, csak egyetérteni, hogy nem tehetünk róla, hogy a mi országunk nem tud kiállítani ilyen dokumentumot. Szerencsére azóta sosem kérték még el, pedig a legtöbb országban kötelező.


Kamerun
Belépés ideje: 2025. április
Vízumbeszerzés: Online kérelmeztük a vízumot: https://cameroon-evisa.com/cameroon-visa-fees/, 166 USD-be, azaz kb 67.000 Ft-ba került 1 főre. Sok dokumentumot kellett összeszednünk, de viszonylag könnyen ki lehetett tölteni az online felületet. Nem tudtuk milyen gyorsan adják meg, és mikor lépünk végül be az országba, így nagy időintervallumot hagytunk magunknak, 80 napra kérelmeztük, amit nagyon gyorsan meg is adtak.
Határ: Banyo
Ez a határ, amit katonai konvoj nélkül Északon át lehet szelni az esős évszakon kívül kb 3 nap alatt. Roszabb a híre, mint amilyen igazából, voltak köves szakaszok Nigériában, Kamerunban pedig vízátkelések, de gyönyörű volt a táj, kedvesek az emberek, és az esős évszak elején csak néha kapott el minket az eső, ilyenkor megálltunk, de hamar tovább is tudtunk indulni.
Nigéria kivándorlás: Nagyon gyors volt, egyből kaptunk kivándorlási és CDP pecsétet is.
Bevándorlás: A határon is megnézték az evízumunk és később egy bevándorlási irodában is, azonban sehol sem tudtak fizikai vízumot ragasztani az útlevelünkbe. A doualai reptéren kéretőztünk be, ahol egy katona elvitt minket a bevándorláshoz, akiknek sikerült vízmot ragasztani az útlevélbe (nem mindenki ragasztat, de nekünk meggyűlt a bajunk a rendőrökkel).
Vám: Passavantot kell kérni Banyoban. Nagyon fontos, hogy ellenőrizni kell mindent, pl. hogy, hány hónapra készítik (nekünk véletlen csak 14 napra adták ki, így útközben lejárt), és hogy ráírják az útvonalat, amit szigorúan be kell tartani, így inkább türelmesen Kamerun összes városát fel kell sorolni.
Egyéb díjak: Közép-Afrikai autóbiztosítást, azaz Rózsaszín kártyát csináltattunk Foumban-ban 33.000 CFA-ért, azaz kb 20.000 Ft-ért 2 hónapra. Ez utunk során Kamerunban, Gabonban és a két Kongóban volt érvényes.
Egyéb hasznos infó: Afrikai utunk során Kamerun lett az egyik kedvenc országunk, azonban ez volt az egyetlen ország, ahol a rendőrök mindenbe belekötöttek, bunkók voltak és mindenért meg akartak büntetni, így nagyon fontos, hogy minden rendben legyen a papírokkal. Például nem akartak minket beengedni Kribibe, mert ez a város nincs rajt a passavant útvonalán, ami teljesen nonszensz, hiszen az egy vámpapír. Ugyanígy azért is meg akartak büntetni, mert a vízumunk nem írta, hogy túrista célú beutazás, így nem nézhettük volna meg egy vízesést (ami a saját rendszerük hibája, de persze ez is teljesen nonszensz). Mindent kivártunk, nem fizettünk semmi kenőpénzt vagy büntetést, de ez rengeteg veszekedéssel és útmenti várakozással (volt egy 6 órás procedúra) járt.


Kongó (Brazzaville)
Belépés ideje: 2025. május eleje és közepe
Vízumbeszerzés: Kamerunban szerettük volna beszerezni a vízumot, ahol 50 USD-ért egyszeri, 80 USD-ért pedig többszöri belépéses vízumot lehetett volna csináltatni (nekünk ez az utolsó kellett volna, mert Gabon miatt duplán kellett belépnünk az országba). Conackry-ban csináltattuk a Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC) vízumunk, ahol hiánypótlás gyanánt kérték, hogy csináltassunk Kongó Brazzaville vízumot is. Elrohantunk a nagykövetségre, ahol többelépéses, 3 hónapos, sűrgősségi vízumot tudtunk csináltatni (fél órán belül kész lett) elképesztően drágán (fejenként 85.000 Ft-ért). Mivel a DRC vízumra itt volt a legnagyobb esélyünk, és nem akartuk kockáztatni az átkelést, így végül kifizettük.
Határ:
- Ntam: Ez a fő határ Kamerun és Kongó között, kevesen vannak, így nagyon gyors és rendezett.
- Moumba: A déli határ Gabon és Kongó között, a két nagyobb település, Ndenge és Nyanga közötti 100 kilométer megtétele májusban egy egész napot vett igénybe a sár miatt.
1.Határátlépés (Kamerun-Kongó)
Kamerun kivándorlás: Nagyon gyors volt, egyből kaptunk kivándorlási pecsétet, és pecsétet a passavantra.
Bevándorlás: Ez is nagyon gyors volt, hamar kaptunk becsétet.
Vám: A kameruni rossz élmények miatt nem kértünk passavantot (lehetne), hanem inkább a CDP-be pecsételtettünk.
2.Határátlépés (Gabon-Kongó)
Gabon kivándorlás: A határ előtt 25 kilométerrel, Ndende-ben kellett elmennünk a bevándorlási hivatalba. Kb 10-ig kellett várnunk, amíg megérkeztek a bevándorlásiak az irodába, és ki tudtak minket pecsételni. A CDP-t is itt lehet kipecsételtetni.
Bevándorlás: Kis határ, a bevándrolás része nagyon gyorsan ment (néhány füzetbe be kellett írnunk az adataink, és kaptunk egy pecsétet).
Vám: Mivel a kongói rendőrök jófejek, így meg akartunk próbálkozni egy passavant-tal, de 10.000 CFA-t (kb 6000 Ft) akartak elkérni, így megint a CDP-be pecsételtettünk.
Egyéb díjak: A rózsaszín kártya érvényes ide is.
Egyéb hasznos infó: Főként a Gabon-Kongó határ előtt és után rengeteg rendőri ellenőrző pont van. Főként kedvesek (bár egyszer ki akartak minket teljesen pakoltatni), de sokszor iszonyat lassúak (rengeteg kérdést tesznek fel, minden adatunk és válaszunk felírták), a sár mellett ezért is annyira lassú haladni.


Gabon
Belépés ideje: 2025. május
Vízumbeszerzés: Cotonou-ban adtuk be a vízumkérelmet a nagykövetségen 10:00-kor, délután 15:00-kor fel is vehettük a vízumaink. 65.000 CFA-ba, kb 40.000 forintba került így az elsőbbségi vízum, útlevélmásolatot, szállásfoglalást, sárgaláz oltást kellett bemutatni, nem kérdeztek semmit.
Határ: Kabala talán a neve. Gaboni oldalon Lenkoni az első település.
Kamerun és Gabon között le volt zárva a határ, így Kongóból mentünk be és ki az országba.
Kongó kivándorlás: Nagyon gyors volt, egyből kaptunk kivándorlási pecsétet, és CDP pecsétet is.
Bevándorlás: Teljesen meglepődtek a határon, hogy megjelentünk (nem sokan mennek be Gabonba). Megmutattuk a vízumunk, Whatsappon elküldték Librevillbe, a fővárosba. Vártunk kb 2 órát (nem jó ötlet éhesen menni egy határra), amire megkapták az infot, hogy beengedthetnek minket. A pecsét után még egy szobába be kellett mennünk, ahol rengeteget kérdeztek tőlünk (pl hogy merre akarunk menni), mindezt franciául – de jó hangulatban telt az interjú, nagyon örültek, amikor értettünk valamit, és el tudtuk mutogatni a választ.
Vám: Láttak már CDP-t, de nem teljesen tudták, hogy hogyan kell kitölteni, így segítettünk nekik.
Egyéb díjak: A rózsaszín kártya érvényes ide is.
Egyéb hasznos infó:
Liberville-ig gyönyörű az út a dzsungelen keresztül, de a fele szakaszon nincs leaszfaltozva. Májusban még esett az eső, de nem nagyon hevesen, így át tudtunk menni (volt, hogy az eső miatt megállítottak minket egy ellenőrző ponton).
A rendőrök itt ténylegesen mérnek, bemértek minket és megmutatták a bűntetést, ami nagyon magas lett volna (megkérték, hogy többet ne menjünk gyorsan, és mehettünk tovább).


Angola
Belépés ideje: 2025. május (2x)
Vízumbeszerzés: Magyar állampolgárok 30 napig vízummentesek.
Határ:
1. Kongó – Cabinda (angolai exklávé a két Kongó között)
2. DRC (Matadi)
Minél könyebben át szerettünk volna kelni a DRC-n, azér ezt a két határt választottuk.
- Határátlépés
Kongó kivándorlás: Nagyon gyors volt, egyből kaptunk kivándorlási pecsétet, és CDP pecsétet is.
Bevándorlás: Ez is gyors volt, fényképet is készítettek rólunk a kocsi előtt.
Vám: TIP-et (temporary import permit) kell mindenféleképpen csináltatnunk. Ez volt az eddigi legmodernebb határ, aminek az az átka, hogy számítógépen csinálták meg a TIP-et, de lefagyott a rendszer, így várnunk kellett kb 1 órát. Amikor készen voltak, a mellettük levő bankba kellett elmennünk befizetni a 6350 kwanzas (kb 2700 Ft) díjat.
- Határátlépés
DRC kivándorlás: Nagyon összeszedett volt, egy bevándorlási hivatalos dolgozó körbevitt minket, kaptunk kivándorlási pecsétet, és CDP pecsétet is.
Bevándorlás: Ez is gyors volt, egészségügyi ellenőrzés, majd pecsét, fényképet is készítettek rólunk a kocsi előtt megint
Vám: Elfogadták a TIP-et, amit a cabindai belépésnél kaptunk.
Egyéb díjak: Angola nincs benn a Közép-Afrikai “rózsaszín kártyás” biztosított országok között, így külön kellett biztosítást kötnünk cabindában. Rengeteg ügynökség van, mi 30 napra 10742 kwanzáért, azaz 4318 Ft-ért kötöttünk.
Egyéb hasznos infó: DRC után Angolától kezdve alíg vannak ellenőrzőpontok Dél- és Kelet Afrikában, és a rendőrök kb soha semmi dokumentumot nem kérnek el 🙂


Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC)
Belépés ideje: 2025. május
Vízumbeszerzés: Conackryban a nagykövetségen tudtuk beszerezni a vízumot. 115 USD-be került 1 főre, hiába csak 2 napot töltötütnk az országban, 30 napos vízumot kellett kérvényeznünk. Hétfőn mentünk be a követségre, de pár dolgot még össze kellett szereznünk (hotel foglalás, bankszámlakivonat, fénymásolatok, csak közben az elefántcsontparti vízumot is intéztük), így kedden tudtuk beadni a kérelmet. Csütörtökre megjött a válasz, hogy megkaphatjuk a vízumot, ha még elmegyünk Kongó Brazzavile vízumért is. Ezt beszereztük (nagyon kedves volt az ügyintéző, mert nem kellett bemennünk ismét a városba, hanem ott találkoztunk vele, ahol mi is laktunk), majd pénteken kora délutánra kész lett a vízumunk.
Határ: Cabinda
Az angolai exklávéból, Cabindából mentünk át a határon, mert a legtöbben ezt használják az átkelésre.
Angola kivándorlás: Nagyon gyors volt, egyből kaptunk kivándorlási pecsétet, és a TIP (temporary import permit)-ünkre csak egy pecsétet kaptunk, hogy az országba visszalépéskor tudjuk használni.
Bevándorlás: Nagyon összeszedett volt a határ, a főnök üdvözölt minket, kaptunk egy angol nyelvű papírt, amit ki kellett töltenünk. Amíg a vízumunkon dolgoztak, elkísértek minket a vámosokhoz és az egészségügyi ellenőrző irodába is. Összesen 1 óra alatt kb megvoltunk.
Vám: Hamar kitöltötték a CDP-nk, a vámosok kinyitották a kocsink, és gyorsan átnézték, hogy mit viszünk magunkkal.
Egyéb díjak: Egy kicsit későbbi ellenőrzőpontot kellett vennünk 70.000 kongói franc-ért útdíjat (kb 10.000 forint). Ez nagyon fontos, mert többször ellenőrízték az országban. Egy 15.000 franc-os (kb 2000 Ft) híddíj is volt Matadi-ban a határ előtt, ezzel számoltunk a pénzváltásnál, amit egyébként a határnál egyszerűen megoldottunk (USD-ről).
Egyéb hasznos infó: Boma-ig Google Maps alapján nehéz tájékozódni, ioverlanderen követtük a bejegyzéseket, mert a régi út megszűnt.


Namíbia
Belépés ideje: 2025. június
Vízumbeszerzés: Be lehet szerezni online a vízumot, de mi inkább a visa on arrival opciót választottuk a határon. Kártyával fizettünk, fejenként 32.000 forintba került (80 USD).
Határ: Santa Clara- Oshikango
Rucana felé szerettünk volna átmenni az angolai sivatagon keresztül, azonban az új vízumrendszerben nem tudnak ott kiállítani vízumot (és velünk volt az egyik barátnőm, így nem volt időnk elmenni a namíbiai nagykövetségre Luandában), így az egyik fő határon mentünk keresztül.
Angola kivándorlás: Nagy határ, kicsit lassú volt,fotók, és néhány kérdés (le kellett írnia, hogy merre jártunk) után kaptunk kivándorlási pecsétet, és a TIP-ünkre is pecsétet.
Bevándorlás: Mivel visa on arrivalt szerettünk volna, így kicsit hoszabb volt, de kb 1.5 óra alatt megkaptuk a vízumunk, amit kártyával ki tudtunk fizetni.
Vám: Hamar kitöltötték a CDP-nk, a vámosok kinyitották a kocsink, de kb 10 másodpercig vizsgálták csak át.
Egyéb díjak: Kellett útdíjat fizetnünk (kártyával lehetett), ami 22 euróba, kb 8800 Ft-ba került.
Egyéb hasznos infó: Namíbiában nem kötelező biztosítást kötni.


Botswana
Belépés ideje: 2025. június
Vízumbeszerzés: Magyar állampolgárok 30 napig vízummentesek
Határ: Trans-Kalahari határ
One-stop border post, azaz minden egy helyen van. Kaptunk egy “gate pass” -t belépéskor, amit magunkkal kellett cipelnünk mindenhová.
Namíbia kivándorlás: Kaptunk egy pecsétet azonnal. A botswanai oldalon szerettünk volna útlevelet cserélni, mert az első betelt. De ők visszaküldtek minket a namíbiai oldalra, hogy kérjünk tőlük az új útlevélbe egy kipecsétet. Felhívták az irodába a főnöküket, aki jóváhagyta, így kaptunk még egy kivándorlási pecsétet.
Bevándorlás: Egyből kaptunk egy bevándorlási pecsétet az új útlevelünkbe.
Vám: CDP-t pecsételtettünk, ami nagyon hamar megvolt.
Egyéb díjak: Kellett útdíjat fizetnünk (kártyával lehetett), ami 30 euróba, kb 12000 Ft-ba került.
Egyéb hasznos infó: Botswanában nem kötelező biztosítást kötni.


Zambia
Belépés ideje: 2025. június
Vízumbeszerzés: Magyar állampolgárok 30 napig vízummentesek
Határ: Kazungula
Itt ér össze Botswana, Zambia, Zimbabwe és Namíbia 🙂
Modern one-stop border post, azaz minden egy épületben található (kivéve egy előzetes egészségügyi ellenőrzőpont, ahol meg kell állni, és gate pass-t szerezni), ablakról ablakra kell menni (csak néha nincsenek ott az intézők, ami összezavaró tud lenni).
Botswana kivándorlás: Gyors volt a kivándorlási pecsét és a CDP is (naplemente előtt voltunk, így kevesen voltak a határon).
Bevándorlás: Egyből kaptunk egy bevándorlási pecsétet.
Vám: CDP-t használtunk, mert a TIP-hez egy nagyon hosszú online form-ot kell kitölteni.
Egyéb díjak: Mindeféle díjat kellett fizetnünk, útdíj, széndioxid adó, stb. Nem tudták teljesen az ott dolgozük sem a rendszert, rengeteg időbe telt, összesen 14.000 Ft-ot kellett kifizetnünk, lehetett kártyával.
Egyéb hasznos infó: Biztosítást a határon kell kötni mindenképpen! Mi az útadós procedúra miatt nem kötöttünk (nem volt senki a biztosítós ablaknál, és kifelé a rendőri ellenőrzés sem szólt), így Livingstone felé egyből megbüntettek a rendőrök (aik direkt erre utaznak). Végül Livingstone-ban drágán, kb 4000 forintért sikerült kötnünk, de ennél olcsóbb a határon.
Interpol pecsétet is kell kapni. Nekünk ezt a CDP-nk hátuljára pecsételték, de nem szóltak róla, így másnap visszavezettünk a határra, nehogy ezért is megbüntessenek a rendőrök.
Összességében hiába modern ez a határ, hatalmas káosz van, és teljesen értelmetlen, hogy ennyi lépést kell végigcsinálni.


Zimbabwe
Belépés ideje: 2025. július
Vízumbeszerzés: Határon lehet vízumot kérvényezni, azonban ehhez az evisa felületre kell felmenni (van egy tablet kitéve), amit a határőrök azonnal elfogadnak (tehát előre beadott evízummal meg lehet gyorsítani a folyamatot). 30 USD-be, kb 10.000 ft-ba kerül a vízum.
Határ: Kariba Dam
Ez egy gáton átvezető határ, egyik oldal zambia, másik Zimbabwe, kicsit kisebb, így nyugodtab határ, bár mi amúgy is zárás előtt, sötétedéskor értünk oda.
Zambia kivándorlás: Nagyon gyors volt a kivándorlási pecsét és a CDP pecsét is. Kellett volna valamilyen gát díjat fizetnünk, de nem volt nálunk pénz, így elengedték.
Bevándorlás: A tableten beadtuk a vízumkérelmünk, kifizettünk 60 USD-t készpénzben, kb 15 perc után kaptunk vízumot.
Vám: Nem használtunk CDP-t, mivel mindenképpen meg kellett vennünk az összevont TIP + út + minden más adót.
Egyéb díjak: Online kellett volna előre kérelmeznünk a TIP-et, de nem működött jól a rendszer a telefonunkon, így a vámos megcsinálta helyettünk. A papírral el kellett mennünk a mellette lévő irodába, ahol befizettünk 50 USD-t (kártyával is lehetett), azaz 17.000 Ft-ot, majd visszamentünk a vámos ablakhoz véglegesíteni.
Egyéb hasznos infó: Itt is volt Interpol átvizsgálás is, ezt addig csináltuk, amíg a vízumunk véglegesítették.
Csak átszeltük az országot, de így is 24 USD-nyi, (USD elfogadott fizetőeszköz Zimbabwe-ban), azaz 8.000 forintnyi fizetőkaput is ki kellett fizetnünk (nem értjük akkor mire kellett az útadó). Ezen felül kilépéskor is lehúztak rólunk még 37 USD-t, azaz 12.000 Ft-ot, ami tényleg nem érte meg arra a pár napra, amíg benn voltunk az országban.


Dél-Afrika
Belépés ideje: 2025. július és augusztus
Vízumbeszerzés: Magyar állampllgárok 30 (vagy 90) napig vízummentesek
Határ:
- Beitbridge (Zimbabwe-Dél-Afrika fő határ)
- Maseru (Lesotho-Dél-Afrika fő határ)
- Határátlépés
Zimbabwe kivándorlás: Szörnyű volt belépni is az országba, de kilépni még roszabb. Iszonyatosan modern, 9 lépéses kilépő határt építettek. Kaptunk egy gate pass-t egy QR kóddal, amit minden lépésnél le kellett csippantanunk, a végén egy nagy kijelző mutatta, hogy zöld a rendszámunk, tehát kiléphetünk az országból. A 9 lépés nagy része valami fizetést tartalmazott, a végén 37 USD-t kellett mindenféle díjakra, pl. híddíjra, és határhasználati díjra kifizetnünk.
Bevándorlás: A dél-afrikai határ meglepően nem volt modern. Beálltunk a bevándorlási sorba, megkérdezték hány napig szeretnénk maradni, és kaptunk egy 30 napos többelépéses “vízumot” (inkább pecsétet, amire rá volt írva, hogy 30 nap) az útlevelünkbe.
Vám: CDP-t használtunk, gyorsan ment, kijött velünk a vámos megnézni a kocsit. Kifelé egy nagyon gyors ellenőrzés volt csak.
2. Határátlépés
Lesotho kivándorlás: Lesotho-nál részletezzük, nagyon egyszerű kilépés lenne, csak a vízum szabályok nem egyértelműek (beengedtek vízum nélkül, de kifelé keresték a vízumunk, így kellett kis idő, mire meggyőztük őket, hogy engedjenek ki).
Bevándorlás: A dél-afrikai határon kb fél órát kellett sorban állnunk. Érvényes volt még a 30 napos vízumunk, kaptunk egy plusz pecsétet.
Vám: Nincs vám ellenőrzés, mert Lesotho vámunióban van Dél-Afrikával. Lesothoba való belépéskor nem csináltunk semmit a CDP-vel, így kifelé és a Dél-Afrikába való újbóli belépéskor sem kellett.
Egyéb díjak: Nem kellett biztosítást vennünk, se útadót fizetnünk. Az országon belül kb 8.000 Ft-ot költöttünk el fizetőkapukra.
Egyéb hasznos infó: –


Lesotho
Belépés ideje: 2025. július
Vízumbeszerzés: Lesothoba volt az egyik legbonyolultabb a vízumszerzés, de nagyon szerettünk volna bemenni az országba. Magyar állampolgárok a konzuli szolgálat oldala alapján még most 2025 decemberében is vízum kötelesek. A Konzuli Szolgálat azt javasolja, hogy a Pretoriai vagy Johannesburgi Követségen szerezzük be a vízumot. Elmentünk a Pretoriai Nagykövetségre, de elküldtek minket, adtak egy email címet és egy Whatsapp számot (de ő az emailre irányított minket). Mivel az email címről nem válaszoltak, délután odamentünk, hogy újból megpróbáljuk. Továbbra is azt állították, hogy személyesen a követségen nem tudunk vízumot igényelni, azt online kell, azonban elromlott az evisa rendszerük, így csak email címen keresztül lehet. Mindenesetre megadták ők is az email címeik, és végre elindult a folyamat. 9 dokumentumot kértek tőlünk és sok kérdést tettek fel. 2 hét múlva végül kaptunk egy dokumentumot, amit megmutathattunk volna a határon, hogy 72 órát benn tölthetünk az országban, és utána elmehetünk a fővárosba a nagykövetségre, hogy vízumot igényeljünk. Ez teljesen nonszensz volt.
A lesothoi miniszterelnök 1 hónappal azelőtt kijelentette, hogy EU-s állampolgárok 14 napig vízummentesen utazhatnak be az országba (a fele EU-s ország eddig is vízummentes volt), és ezt egy lengyel utazónak sikerült kijátszania az egyik határon (3-at megpróbált, mire beengedték), így úgy döntöttünk, hogy mi is ezzel próbálkozunk. írtunk az egyik lesothoi nagykövetséges email címre, hogy EU-sok tényleg vízummentesek-e, és visszaírták, hogy 14 napra igen (ezt az emailt elmentettük, hogy fel tudjuk mutatni).
Határ: Sani Pass
Ez egy gyönyörű hegyi hágón átvezető kis határ, a kilátás miatt mindenképpen erre szerettünk volna menni.
Dél-Afrika kivándorlás: Nagyon gyors volt a kivándorlási pecsét. CDP-vel nem kellett foglalkozni, mert a két ország vámunióban áll egymással.
Bevándorlás: Megkérdezték, hogy hány napot szeretnénk az országban lenni, majd adtak egy 30 napos pecsétet ingyen.
Valószínüleg nem adhattak volna nekünk pecsétet, vagy ha igen, akkor csak 14 naposat, de mi örültünk, hogy benn vagyunk az országban. Kifelé volt ez problémásabb, mert ott tudták, hogy Magyarország vízumköteles, mi azonban a miniszterelnökre hivatkoztunk, és az emailünkre, amiben írják az EU-s 14 napos mentességet, így végül kiengedtek minket, bár mondták, hogy a 30 napos pecsétünk biztosan nem érvényes (csak kb. 12 napot voltunk benn, úgyhogy pont oké volt a 14 naphoz képest is).
Vám: Vámunióban van Dél-Afrika és Lesotho, így nem kell CDP-t használni.
Egyéb díjak: 300 lesothoi loti (6000 Ft) a határhasználati és kocsi beléptetési díj.
Egyéb hasznos infó: –


Eswatini
Belépés ideje: 2025. augusztus
Vízumbeszerzés: Magyar állampolgárok 30 napig vízummentesek.
Határ: Ngwenya Oshoek
Ez Eswatini fővárosa felé vezető határ.
Dél-Afrika kivándorlás: Nagyon gyors volt a kivándorlási pecsét és a CDP pecsét is.
Bevándorlás: Eswatini nagyon turista ország, a határ tele volt plakátokkal és turistákkal. Kiálltuk a sort, kaptunk egyből egy pecsétet.
Vám: Vámunióban van Dél-Afrika és Eswatni, így nem kellet CDP-t használni. Megkérdeztük, és nem volt probléma, hogy Dél-Afrikából kipecsételtettük magunkat a CDP-vel, az Eswatini kifelé határon elég csak a kivándorlással foglalkozni, nem kell semmilyen vámos papír, elég az útadó.
Egyéb díjak: 100 rand (kb 2000 Ft) útadót kell kifizetni a határon.
Egyéb hasznos infó: –


Mozambik
Belépés ideje: 2025. augusztus
Vízumbeszerzés: Néhány EU-s ország vízummentes lett, nekik csak egy kb 15 dolláros ETA-t (elektronikus utazási engedély, kb mint egy adó) kell kifizetniük. Minden más országnak, megnövelték a vízumdíját, Magyarországnak kb 135 euróra, azaz 50.000 Ft-ra. A vízumot az https://www.evisa.gov.mz/ oldalon lehet beadni, azonban nagyon bonyolult. Minden eddigi országnál csak lefoglaltunk 1-1 ingyenesen lemondható szállást kb 2 hétre, amit a vízumunk megkapásánál lemondtunk. Beadtuk a mozambiki kérelmet, azonban 1 nap alatt elutasították, mert nem volt kifizetett szállásunk. Ez azért volt nagy probléma, mert booking.com-on és sehol máshol nem találtunk szállást, ahol lehetett volna kártyával fizetni. 3 órás keresgélés után találtunk valakit, akinél (a booking.com) rendszerén kívül tudtunk fizetni, és küldött nekünk egy megerősítést, hogy fizettünk. Beadtuk újból a kérelmet, másnap elfogadák a vízumunk, azonban nem nekünk küldték, hanem a szállásnak, aki szerencsére észrevette és elküldte nekünk.
Határ: Eswatini-Mozambik
Eswatini kivándorlás: Nagyon gyors volt a kivándorlási pecsét, vámmal nem kellett semmit sem csinálnunk.
Bevándorlás: Kicsit izgultunk, mert csak 2 napra volt szállásfoglalásunk, de kedvesek voltak a határon, az elfogadott evízumunk alapján kiállítottak egy 30 napos vízumot. Ez kicsit hosszadalmas volt, mert fotót is csináltak, és ki kellett töltenünk egy adatlapot is, de 1 órán belül megvoltunk. Fizetni kártyával tudtunk.
Vám: TIP-et kértünk, ami ingyenes.
Egyéb díjak:
Kellett fizetnünk útadót, 100 randot, kb 2000 Ft-ot.
Biztosítást is szerettünk volna venni. Elmentünk először egy ATM-hez, de sajnos nem működött. Visszamentünk a határra, kiderült, hogy USD-ben semmiképpen sem tudunk fizetni. Dél afrikai randban fizethettünk, így megengedték, hogy visszasétáljak Eswatinibe, vegyek fel pénzt az ATM-be, azt gyorsan egy szupermarketbe átváltsam rand-á, és visszasétáljak Mozambikba. 280 randba került a biztosítás, kicsit kevesebb mint 6000 forintba.
Egyéb hasznos infó: Mozambikban egyszer sem állított meg minket a rendőr (mindig csak a dél-afrikai rendszámú kocsikat állítják meg), nem is értették a határon, hogy miért erősködünk annyira, hogy szeretnénk biztosítást 🙂


Malawi
Belépés ideje: 2025. szeptember
Vízumbeszerzés: Ezzel a vízummal is ugyanaz a helyzet, hogy a legtöbb EU-s ország vízummentes, de Magyarország sajnos nem. Valószínüeg lehet a határon is vízumot szerezni, ha sokáig kéri az ember, de elméletileg evízumot kell igényelni, ami ugyanolyan nehézkes, mint a mozambiki. https://evisa.gov.mw/ A legnagyobb kihívás ezzel a vízummal, hogy kértek egy levelet a “host”-tól és a “travel agent”-től is. Szerettünk volna hegyet mászni Mulange-ban, így csináltam két dokumentumot, az utazási ügynök a vezetőnk lett, a vendéglátónk pedig a tervezett szállásunk. Megkértem a vezetőnk, hogy nyomtassa ki, és írja alá/irassa alá a szállásadónkkal és küldje vissza nekünk. Ádám vízumát elfogadtáták elég hamar, de az enyém pár nappal érkezés előtt még függőben volt. A hivatalos telefonszám nem volt elérhető, az email cím azt dobta vissza, hogy tele van, így elkezdtem különféle csoportokban Whatsapp számokat keresni a bevándorlási hivatalhoz. Valaki ajánlott egyet, aki továbbirányított több számra, végül valaki megkapta az üzenetem, és leokézta az én vízumomat is. A vízum 55 USD-be, tehát kb 18.000 Ft-ba került.
Határ: Milange-Mulanje
Mozambik kivándorlás: Nagyon gyors volt a kivándorlási pecsét, TIP-et és útadót be kellett mutatni (itt jöttünk rá, hogy dél-afrikainak írták a kocsink, de sosem kérték el a rendőrők, így észre sem vettük a hibát).
Bevándorlás: Meglehetősen lassú volt, de mindenki kedves volt. Egy irodában kérdeztek pár kérdést, majd adtak vízumot, de elromlott a nyomtató, így kézzel kitöltöttet kaptunk (nem volt belőle probléma kifelé).
Vám: CDP-t töltettünk, mert a TIP-nek extra díja lett volna.
Egyéb díjak:
Útadót és szén-dioxid kompenzációs díjat kellett fizetnünk, összesen kb 9000 Ft-ot. Ez is kicsit hosszú folyamat volt, a vámosok a CDP-vel együtt kiállították, majd beadtuk a mellettünk levő ablakba fizetni (20 dollárt és 11500 Malawi kwachat kellett a mi kocsinkra fizetni), majd a fizetési bizonylattal visszamentünk a vámosokhoz, akik a végső dokumentumaink adták.
Kötöttünk biztosítást a határ után, 60.000 kwacha-ba, azaz 8800 Ft-ba került. Más határokon ez olcsóbb, és egyébként Malawiban sem állítottak meg egyszer sem minket, így nem ellenőriztek semmit. Itt már lehetne COMESA, azaz Kelet-Afrikai biztosítást kötni, de mi ezt elfelejtettük.
Egyéb hasznos infó: –


Tanzánia
Belépés ideje: 2025. szeptember és október
Vízumbeszerzés: Érkezési vízumot lehet kapni, a 90 napos “egyszeri belépéses” 50 USD-be, kb 17.000 Ft-ba kerül.
Határ:
1. Kasumulu: Karonga és Mbeya közötti főúton helyezkedik el. Szörnyen forgalmas határ, nem ajánljuk.
2. Kabanga: Észak-Burundi határ, így a legkönyebb összekötni Burundit és Ruandát Tanzánián keresztül.
- Határátlépés
Malawi kivándorlás: Gyors volt a kivándorlási pecsét és a CDP miután végre megtaláltuk, hogy hol az épület, leráztuk a végtelen “fixert”, azaz segítőt, és kikerültük a kamionsort, mert rájöttünk, hogy nem kell végigállni.
Bevándorlás: Kértünk érkezési vízumot, amihez ki kellett tölteni egy adatlapot, majd várni kb fél órát. Az ügyintéző nagyon kedves volt, és elmagyarázta, hogyha szomszédos kelet-afrikai országokba szeretnénk csak átmenni (mi Burundiba szerettünk volna, és onnan vissza Tanzániába, hogy Ruandába át tudjunk menni, mivel a Burundi-Ruanda határ le van zárva), akkor érvényes lesz az egyszeri belépéses vízumunk is, nem kell 90 USD-ért több belépésest venni.
Vám: CDP-t töltettünk, de útdíjat is kellett fizetni a vámosoknál. A tanzániai oldal volt talán a legszörnyűbb határ utunk során. Ragaszkodtak hozzá, hogy legyen egy saját “agent”-ünk, azaz ügiyntézőnk, amit mi elutasítottunk, hiszen eddig is sikerült magunknak intézni a vámprocedúrát. Végül kaptunk egy papírt, amivel elsétállhattunk a bankba, amit magunktól nagyon nehezen találtunk (kinn a kamionsofőrök szerettek volna segíteni, de ők sem tudták). Végül kiderült, hogy a határon kívül 10 prec sétára egy domboldalon kellett befizetni 25 USD. Azonban a 25 USD-t, csak tanzániai shillingben lehet befizetni, amihez váltanunk kellett 26 USD-t. A befizetés után visszamentünk a vámhoz, megkaptuk a végső vám/útadó papírjaimk, amík bár érvényesek voltak 30 napra a tanzán-burundi határon elvették, így újat kellett kérnünk a Burundi-Tanzánia határon. Az agent-ök, így is szerettek volna egy kis pénzt, de nem fizettünk nekik végül, mert nélkülük csináltuk.
2. Határátlépés
Burundi kivándorlás: Modern 1-stop border, hamar ment a kivándorlás.
Bevándorlás: 5 perc alatt megvolt, elfogadták a malawi határon vásárolt vízumunk.
Vám: Rájöttünk, hogy nem kell CDP-t töltetnünk, mert az útadó egy vámpapír is egyben. 3 napos tranzit vám/útadó papírt kaptunk 5 USD-ért. Itt beszéltek angolul, és el tudták magyarázni, hoigy mire jó ez a papír. Kiderült, hogy meg kellett adnunk előzetesen egy útvonalat, és az alapján számolták ki, hogy mennyit fizetünk. Ebben az útvonalban nem volt benn a burundi utáni rész, ezért kellett újat csináltatnunk.
Egyéb díjak: Mi kicsit megbonyolítottuk a biztosítást. Lényeg, hogy lehet kelet-afrikai, azaz COMESA (yellow card azaz sárga kártya) biztosítást kötni. Ezt akár már Malawiban is megköthettük volna. Tanzániában a feltétele, hogy legyen helyi biztosításunk. Mi kötüttünk 1 hónapra egy helyi ügynökségnél kb 3000 Ft-ért, majd bementünk a nemzeti ügynökséghez, akik megígérték, hogy adnak 3 hónapra COMESA biztosítást, azonban egész délután áramszünet volt, így nem sikerült megkötni. Dar es Salaamban nem fogadták el, hogy csak 1 hónapra kötöttük a helyi biztisítást, így egy helyi irodában kötöttünk még 3 hónapot (a nemzeti irodában csak 1 évet lehet) 10.000 Ft-ért, majd COMESA biztosítást 16.000 Ft-ért. így végül kicsit 30.000 Ft alatt jött ki a COMESA biztosítás, ami nekünk érvényes volt Burundiba, Ruandába, Ugandába és Kenyában (amúgy Malawiba és Zambiába és Zimbabwe-be is jó lett volna, ha időben megkötjük).


Burundi
Belépés ideje: 2025. október
Vízumbeszerzés: Vízumot a közeli nagykövetségeken nem lehet beszerezni, 3 napos tranzitvízumot lehet a határon kapni 45 USD-ért, azaz 30.000 Ft-ért. Ezt a fővárosban, Bujumburában lehet meghosszabbítani 5-10-15 nappal 10-20 USD között. Mi végül nem hosszabbítottuk meg, mert kb 1000 ember volt a bevándorlási irodában, és senki sem ért rá velünk foglalkozni. Beadtunk online egy hosszabbítási kérelmet, amit elutasítottak, így csak élőben tudtunk volna próbálkozni. Utánunk érkező magyar utazó két héttel később viszont kb. 1 óra alatt sikeresen meghosszabbította (ő nem adott be előre online kérelmet).
Határ: Manyovu
Tanzániából a Tanganyika tó partjáról érkezve ez a határ.
Tanzánia kivándorlás: Elvették az útadó papírunk hiába volt érvényes összesen 30 napra. Azt mondták az országba való visszalépéskor új útadót kell majd csináltatnunk. Kivándorlásnál viszont megerősítettek minket, hogy csak egy pecsétet kaptunk, de vissza tudunk majd jönni az előző vízumunkkal. CDP-t gyorsan pecsételtek.
Bevándorlás: Kértünk érkezéskor 3 napos tranzitvízumot. Ezt egy külön irodába kellett befizetni, amúgy gyorsan ment.
Vám: A CDP-t nem fogadják el, 15 USD-ért, kb 5000 Ft-ért tudtunk TIP-et venni. Ezt is a fizetős irodában kellett befizetnünk, jó időben szólni, hogy kocsival van az ember, mert akkor a vízummal együtt ki tudtuk volna fizetni.
Egyéb díjak: A Tanzániában megkötött COMESA biztosításunk érvényes volt ide.
Egyéb hasznos infó: –


Rwanda
Belépés ideje: 2025. október
Vízumbeszerzés: Érkezési kelet-afrikai vízumot (Rwanda, Uganda, Kenya) lehet igényelni 100 USD-ért, ami 3 hónapra érvényes.
Határ: Rusomo
Tanzániából és Rwanda között ez a fő határ, nagyon forgalmas.
Tanzánia kivándorlás: 1 perc volt összesen, kaptunk pecsétet és elvették az útadónk.
Bevándorlás: Több, mint 2 óra volt. Kiálltuk a sort, kérdeztek párat, majd elküldtek vízumot venni. Egy ablaknál tudtunk igényelni, majd egy másik ablaknál be kellett fizetnünk. Itt 100 USD-t készpénzben fizettük ki, de például a nemzetközi reptéren csak kártyával lehet. Fizetés után visszamentünk a bevándorlási sorba, megint kivártuk, majd az egyik ügyintéző kiállította a vízumunk. Nem volt rendes vízumnyomtató gép, ezért kézzel írta meg a vízumunk, de látszott, hogy nem sok túrista kér errefelé ilyet. Érdekes volt, hogy azt hittük a ruandai határ lesz a legmodernebb, de pl. a pici mozambiki határon is volt rendes vízumnyomtató, itt pedig nem. Nem volt egyébként probléma a kézzel írt vízumunkkal, elfogadták később mindenhol.
Vám: CDP-t pecsételtettünk, ami nagyon gyorsan ment.
Egyéb díjak: A Tanzániában megkötött COMESA biztosításunk érvényes volt ide.
Egyéb hasznos infó: –


Uganda
Belépés ideje: 2025. október
Vízumbeszerzés: A Kelet-Afrikai vízumunk érvényes volt ide.
Határ: Cyanika
Nem forgalmas határ, hamar át lehet rajta érni.
Rwanda kivándorlás: volt egy kb 5 perces sor, azt kálltuk és kaptunk egy pecsétet.
Bevándorlás: Itt is maximum 5 perces sor volt, megkérdeztük mit szeretnénk meglátogatni Ugandában, és kaptunk egy pecsétet.
Vám: CDP-t pecsételtettünk, azonban kellett TIP-el összekötött útadót is fizetni, tehát valószínüleg nem kellett volna pecsétet kérnünk a CDP-be.
Egyéb díjak: Az útadó 60 USD-be került (motorokra pl. ingyenes), azonban nem lehetett USD-ben fizetni. A legjobb, ha valahol még a határ előtt vált az ember ugandai shilling-et, mert a határon vagy mobilpénzzel tudnak segíteni (de annak kétszeres díja van, egy a váltásért, egy a használatért), vagy drágán lehet váltani.
Egyéb hasznos infó: Ugandában sem állítottak meg sosem a rendőrök maguktól, egyszer záróvonalon előztünk, de megígértük, hogy többet ilyen nem fordul elő.


Kenya
Belépés ideje: 2025. november
Vízumbeszerzés: A Kelet-Afrikai vízumunk érvényes volt ide.
Határ: Suam
Az Elgon-hegyen körül vezető úton található kis határ, két nagyon modern épületet húztak fel, de forgalom egyáltalán nics.
Uganda kivándorlás: 5 perc volt összesen, kaptunk pecsétet, a vámosok pedig CDP-t pecsételtek.
Bevándorlás: Csak azért volt lassú, mert unatkoztak a bevándorlásiak és a vámosok és nagyon sokat kérdezgettek mindenről.
Vám: CDP-t pecsételtettünk.
Egyéb díjak: A mi kocsinkra 40 USD útadót kellett fizetni (motorokra pl. ingyenes), USD-ben ki tudtuk fizetni.
Egyéb hasznos infó: Kenya első 1500 kilométerén egyszer sem állítottak még meg minket a rendőrök.


Összesítés – Kicsit a fix költségeinkről
Fel voltunk készülve arra, hogy az egyik legnagyobb költségünk az afrikai utunk során a vízumok lesznek. Végül fejenként 800.000 Ft-ot költöttünk vízumokra: 32 országban jártunk, így átlagosan kb. 25.000 Ft-ba került egy belépés. A legdrágább vízum Nigéria volt (ide volt az egyik legnehezebb bejutni), majd Kamerun, a Kongói Köztársaság és Ghána – ezek mind több mint 50.000 Ft-ba kerültek fejenként. A többi ország olcsóbb volt. A következő fél évben Ázsiában ennek töredékét kell majd vízumokra költenünk.
Vámköltségek: összesen kb. 350.000 Ft-ot fizettünk, amiben benne van a két CDP 2×160.000 Ft-os díja is. Az afrikai szakasz végére új CDP-t kellett kérnünk, mert az egyéves érvényességünk lejár lassan és a lapok is beteltek – így Ázsiába ez már nem lesz költségünk. Emellett kb. 30.000 Ft-ot fizettünk különböző kötelező vámpapírokra.
Útadók: Afrikában kb. 140.000 Ft-ot költöttünk útadókra, és még mintegy 45.000 Ft-ot fizettünk fizetőkapukra. Összehasonlításképp: Európában csak a francia, olasz és szlovén autópályadíjak kerültek több mint 100.000 Ft-ba – Spanyolországban elkerültük az autópályát.
Biztosítások: Az afrikai autóbiztosítások összesen kb. 120.000 Ft-ba kerültek.
Bírságok: 23.000 Ft büntetést fizettünk ki (két gyorshajtás, egy záróvonalon előzés és egyszer biztosítás hiánya). Minden bírság jogos volt. Kenőpénzt soha nem fizettünk – és Kamerunt leszámítva nem is nagyon kérték. Ha valamit nem értettünk, sokszor továbbengedtek.
Egyéb díjak: kb. 16.000 Ft (pl. híddíjak, illetve főként a zimbabwei kilépődíj).
Üzemanyag: Ez volt a legnagyobb fix költség. 500 Ft/literrel számoltunk, de végül átlagosan kb. 375 Ft/liter volt a dízel ára. Ismert, megbízható kutakon tankoltunk, mert a kocsink érzékeny az üzemanyagra, ezen nem spóroltunk.
Étkezés és szállás: A napi költségvetésünk 15 euró/fő/nap volt (kb. 6000 Ft). Étkezés és szálláson kívül ebbe benn volt a ruha mosasát (néha magunknak mostunk), a kozmetikum, ruha és más napi dolgok vásárlása is. Nyugat-Afrikában ez nehezebben tartható, mert a szállások drágábbak és gyakran gyengébb minőségűek, de Kelet-Afrikában egyszerű volt.
Olcsóbban is ki lehet hozni az utat, de mivel mi nem költöttünk autóátalakításra, az éjszakáink kb. 22%-át töltöttük csak a kocsiban. Mindössze éjszakáink kb. 7%-áért nem fizettünk.
Ez személyes döntés volt – vannak, akik vadkempinget választanak drága tetősátorral és felszereléssel, mi viszont szeretünk emberek közelében lenni, és sok helyen a street food olcsóbb volt, mint saját magunknak főzni. A legolcsóbb, folyóvizes szobákat választottuk, amikor volt ilyen. A helyi kifőzdékben ettünk, mindenhol ízlett a helyi konyha. Hetente többször belefért sör, néha kávé (ezt többnyire magunknak főztük), és csoki is – ami sokkal drágább volt, mint a sör.
Előre tudtunk tervezni a vízumokkal, a CDP költséggel és a napi költségvetéssel, a többit csak megbecsülni tudtuk. Őszintén szólva sokkal magasabb összegekre számítottunk a többi esetében. Sok rosszat hallani az afrikai korrupcióról és bürokráciáról, és azt is hittük, hogy szinte mindenhol kell majd útadót fizetni. Nyugat-Afrikában sok ellenőrzőpont volt, de Dél- és Kelet-Afrikában alig találkoztunk rendőrökkel.
Az ügyintézők, rendőrök és katonák nagy része kedves és segítőkész volt – sokszor útvonalat is segítettek találni.
Rengeteg tervezést igényel (főleg a vízumok megfelelő sorrendjét és beszerzését), de a bürokrácia teljesen végigvihető. A csodálatos, rendkívül sokszínű természet és kultúra pedig minden apró nehézséget bőven megért.

