Március 13-14.: Abidjan után Ghánába indultunk, már nagyon vártuk, hogy ismét egy olyan országban legyünk, ahol értjük az embereket, hiszen főként angolul beszélnek. A határon kedvesek voltak, de kicsit elhúzódott mindkét oldalon a bürokrácia, így sajnos az utolsó egy órát sötétben kellett vezetnünk Busua felé. Ez az egyik szabályunk, hogy ha nem muszáj, nem vezetünk sötétben, mert nagyon veszélyes, főként közvetlenül sötétedés után, amikor még mindenki kinn van az utcákon, de nagyon sok helyen nincs közvilágítás, így félünk, hogy elütünk egy embert vagy egy motorost, vagy hogy egy szemből érkező autó belénk jön. Ami még nagyon nehéz, hogy a forgalom nem lesz kisebb este, viszont mindenki bekapcsolt reflektorral közlekedik, így kiég a szemünk vezetés közben.

Busua egy kis tengerparti falu, amiről Eszti valahol olvasta, hogy hátizsákos utazók és szörfösök “paradicsoma”, amit kétkedve fogadtunk, mert az eddigi országokban összesen körülbelül tíz utazóval találkoztunk, tehát itt is arra számítottunk, hogy mi leszünk az egyetlenek.

Egyből vacsorázni szerettünk volna menni. A falu kicsit ki volt halva, de Eszti látta, hogy a tengerparton van egy aranyos hely, ezért elsétáltunk megnézni, hátha nyitva van. Nagyon ledöbbentünk, mert most tényleg egy pici turistaparadicsomba csöppentünk: tele volt a kis étterem eszegető-iszogató és játszó csoportokkal, a part pedig sétáló emberekkel.

Bár lehetett kapni európai ételeket is, Eszti és Anna továbbra is helyi ételeket szerettek volna enni, így Eszti palawa szószt evett, ami kókuszdiólevéllel, spenóttal, amarantlevéllel (callaloo) és egusival (egy bizonyos dinnyefajta őrölt magja) készült, természetesen egy kis extra csilivel. Anna pedig megkóstolta a méltán híres jollof rizst hallal, ami jázminrizs, paradicsomos alap, zöldségek, fűszerek és fűszernövények keveréke (ez is természetesen nagyon csípős).

Ezután a szállásunk felé sétálva találtunk egy nagyon hangulatos kis bárt, ahol saját koktélokat kevertek, aminek az alapja ízesített pálmabor (3–4 százalékos alkoholtartalmú), amit különböző juice-okkal kevernek össze. A bár nagyon hangulatos volt, mivel csütörtök esténként DJ is játszik, és megismerkedtünk a falu összes rasztájával is.

Elmentünk időben aludni, a bulit amúgy is elmosta az idő, mert bár még csak március volt, hatalmas eső esett éjszaka (ezen a ponton eléggé elkezdtünk izgulni, hogy ha már most ennyire tud esni, mi lesz velünk délebbre a dzsungelben az esős évszakban).

Másnap felkeltünk, és egy finom banánpalacsinta után reggelire lesétáltunk a partra. Itt még egyszer összebarátkoztunk a rasztákkal, akik meghívtak minket este egy telihold bulira, ami egy órára került megrendezésre a dzsungelben egy domb tetején (ahol egy kis erőd is van). Utána pedig a halászokkal is találkoztunk, akik felajánlották, hogy átvisznek minket egy pici szigetre.

Végül egyik ajánlattal sem éltünk, hanem először fürödtünk a tengerben (nagyon hullámzott, de így is jó élmény volt), majd pedig Ádám és Bálint úgy döntött, hogy szörfleckét vesznek. Bálint már szörfözött előtte, de Ádám teljesen kezdő volt. Az egyórás oktatás után még egy órát magára volt hagyva, hogy egyedül próbálkozzon – valószínűleg ő volt a legkitartóbb szörfös az egész faluban!

Visszaültünk az előző napi éttermünkbe, ahol megismerkedtünk több helyi szörfössel, és kezdtük megérteni, hogy egy nagyon összetartó közösségbe csöppentünk. A szörfiskola fenntart egy közösségi teret is, ahová iskola után a gyerekek jöhetnek 2–3 órára, hogy különböző foglalkozásokon vegyenek részt (vagy segítséget kapjanak a házi feladatukhoz). Mivel péntek volt, ezért most csak játéknap volt: a nagyobb gyerekek szörfözhettek, a kisebbeknek pedig különböző játékokat szerveztek.

Este nekünk is játékestet szerveztek: kínai activity-t játszottunk, miközben mi egy kihívás elé állítottuk az egyik ott dolgozót: lepjen meg minket időnként az 5 cedis (kb. 100 forintos) helyi shotokból. Ő nagyon jól vette a feladatát, először egyre jobb, majd egyre rosszabb pálinkaszerű, majd gyomorkeserű italokat hozott, néha átverve minket, hogy melyik lesz jó vagy rossz.

Másfél hónap utazás után jó volt egy kicsit lazítani itt Busuában, ahol mindent megtesznek a helyiek, hogy egyből otthon érezd magad. Bálint annyira megszerette a helyet, hogy úgy kellett meggyőzni, hogy menjünk tovább, mert más helyeket is meg kell nézni, amíg itt lesz.

A képek egy részét mi, másik részét Anna és Bálint, a videókat pedig Anna csinálta.