2023. februárjában voltunk először Szenegálban, akkor még csak nyaralni. 2 hétig Ádámmal bejártuk a Toubab Dialow-Bandia Nemzeti Park-Mar Lodge-Saint Louis-Lompoul-Dakar útvonalat, majd én lebuszoztam Casamance-ba, Zighuincor-be, ahonnan Abene-be mentem, majd a gambiai határ korrupciója miatt ugyanezen az útvonalon vissza Dakarba majd ismét Toubab Dialow-ba. 2025 februárjában Potou-Dakar-Cachouane útvonalat jártuk be, hogy bár rövid idő alatt, de új élményeket szerezzünk Szenegálról.

Mit kell tudni az országról?

Áttekintés

Szenegál Északnyugat-Afrikában, az Atlanti-óceán partján fekszik, 18.5 millió ember él ezen a kicsit több, mint 2 Magyarországnyi területen. Lakosságát több etnikai csoport alkotja: a legnagyobb a wolof (kb. 40%), őket követik a peul/pulák (20%), a sereer (15%), valamint a mandinka, diola és kisebb csoportok, amelyek a maradék 25%-ot adják. A hivatalos nyelv a francia, de a wolof az ország legszélesebb körben használt nyelve, emellett sokan beszélnek peul-t, sereer-t és mandinka nyelvet. A lakosság több mint 90%-a szunnita muszlim, az iszlám mindennapi életet, társadalmi szokásokat és politikai kultúrát is meghatároz. Tijaniyya (Tijanizmus), a Mouridizmus, a Qadiriyya és a Layenizmus, valamint a híres baya fall mozgalom (színes ruháikról és raszta hajukról ismertek), amely a 20. században alakult és kiemeli az erőszakmentességet, a vallásos elkötelezettséget és a közösségi élet összehangolását. A vallás szerepe kifejezetten látható a mindennapokban, a zarándoklatokban, ünnepeken és a helyi közösségi eseményeken.

Szenegál társadalmi kultúrájának egyik legismertebb eleme a teranga, ami szó szerint vendégszeretetet jelent, de ennél sokkal többet takar: az együttműködés, a közösségi összetartás és a tiszteleten alapuló életstílus szerves része. A teranga értékét a mindennapi társadalmi interakciók, a családi és baráti kapcsolatok, valamint a közösségi rendezvények – például esküvők, piacok vagy fesztiválok – során őrzik és gyakorolják.

A történelem során Szenegál területén már a középkorban jelentős királyságok működtek, például a Wolof Királyság, a Djolof (Jolof) Birodalom és a Sereer közösségek. A 15. századtól kezdve a portugál, majd a francia kereskedők és gyarmatosítók jelentek meg a partvidéken, ami hosszú távú gazdasági és kulturális kapcsolatokat hozott létre Európával. Szenegál területét 1895-ben teljesen a francia Nyugat-Afrikához csatolták, és 1960-ban vált függetlenné. Az ország azóta viszonylagos politikai stabilitást élvez, és híres a demokratikus hagyományairól és békés hatalomátadásairól.

A kultúra terén Szenegál gazdag zenei és irodalmi örökséggel rendelkezik: a mbalax zene nemzeti jelképpé vált, a szenegáli irodalom pedig francia és helyi nyelveken is virágzik. A tradicionális kézművesség, a színes textíliák, valamint a fesztiválok és vásárok mind a közösségi élet szerves részét képezik, és jól tükrözik a teranga szellemiségét. Utazásunk alatt mi is rengeteg művésszel találkoztunk, nagyon jó szuveníreket vettünk, több fesztiválba csöppentünk, esténként pedig rengeteg kocsmában halgattunk tradicionális dobolást és néztünk táncos bemutatót.

Klíma

Szenegál éghajlata többnyire trópusi, északi része közelebb áll a szavannához és félsivatagos, míg délen a Casamance régió zöldebb és csapadékosabb. Az országban két fő évszak van: a száraz időszak novembertől májusig tart, aminek meglepően kellemes a klímája Északon, ahol nappal sem csúszik a hőmérséklet 30 fok fölé, Casamance-ban viszont forróság tapasztalható. Az esős, párás évszak júniustól októberig tart.

Öltözködés

Szenegál muszlim társadalom, bár korántsem olyan konzervatív, mint az előzőleg meglátogatott Mauritánia. Az öltözködésben jó a helyi szokásokat tiszteletben tartani (ajánlott hosszú lenge ruhákat hordani), de a tengerparton, Dakarban vagy akár Casamance túrista részein elfogadott bármilyen viselet (de én mindig figyelek, hogy legyen nálam pegy ing, ha ujjatlanban vagyok).

Étel

Szenegáli konyha gazdag és ízletes, alapja a rizs, hal, tenger gyümölcsei és helyi zöldségek. A legismertebb étel a thieboudienne, ami fűszeres rizzsel és hallal készül, de népszerűek még a yassa (citromos hagymás csirke vagy hal) és a mafe (diós vagy mogyorós pörkölt) ételek, gyakran erős, fűszeres ízekkel és gazdag szószokkal – ezeket mi is sokszor ettük, nagyon ízlett az erős ízük miatt. A tengerparton a bódékban és városi éttermekben kicsit drágábban lehet enni grill halat és tengergyömölcsét, olcsóbb opció, hogy a legtöbb étteremben napi menüt árulnak kb 400-1000 Ft között. Minden nap másik szenegáli specialitást készítenek, sokszor kiírva előre az egész heti választékot.

Szenegálban a kávéfogyasztás egyik jellegzetessége a „Café Touba”, egy erősen fűszerezett, szegfűborssal ízesített kávé, amelyet gyakorlatilag minden sarkon árulnak, sokszor nagyon cukrozottan, de így is nagyon szerettük, egyik kedvenc afrikai kávénk lett. A juice ívás is nagyon népszerű, a bissap, azaz a hibiszkusz és a bouye azaz a baobab a legelterjedtebb, de mindefnéle más trópusi gyümölcs levét is árulják (sokszor ezt is kicsit túlcukrozva).

Biztonság

Szenegál alapvetően az egyik legstabilabb és legbiztonságosabb országnak számít Afrikában. Itt láttunk összességében az egyik legtöbb túristát, főként Casamance-ban, még az eldugott kis falvak is tele voltak odalátogató, főként francia utazókkal.

Casamance-ban 1982 óta szeparatista mozgalmak működnek, ezért a magyar kormány 2023 és 2025 februárjában is a régiót I. – látogatásra nem javasolt területként sorolta be. 2025 decemberében szerencsére már csak II. biztonsági figyelmeztetés él. Valójában nagyon ritkán történik bármi ezen a területen, és ha mégis, az általában a régió keleti részén fordul elő (és nem turisták ellen). Ennek köszönhetően Casamance valójában az ország egyik legbiztonságosabb része az utazók számára. Az I-es besorolás számunkra különösen bosszantó volt, mert sok olyan afrikai ország, amelyet jelenleg más európai kormányok is biztonságosnak nyilvánítanak – és amelyeken mi is átutazunk –, a magyar besorolás szerint még mindig nem javasolt utazási célpont. Sok esetben ezek az utazási figyelmeztetések évek óta nem voltak felülvizsgálva. Ennek ránk nézve is lehetnek következményei: ha például egy ilyen helyen megbetegednénk vagy balesetet szenvednénk, az utasbiztosításunk nem térítené meg a költségeket – pont Casamance-ban voltunk a legbetegebbek, mert Dakarban elkaptunk valamilyen vírust.

Látnivalók és élmények – ahol jártunk, és ami kimaradt
Dakar

Dakar Szenegál politikai, gazdasági és kulturális központja, valamint Nyugat-Afrika egyik legnagyobb városa. A városban mintegy 1,2 millió ember él, míg a teljes agglomeráció lakossága 3–4 millió fő körül mozog, ami jól érzékelteti az állandó nyüzsgést. Dakar egyszerre modern és kaotikus: a főutak gyakran bedugulnak, a bevezető utcák sokszor spontán piacokká alakulnak, miközben a félsziget egyes részei kifejezetten csendesek és jómódúak. Nem klasszikus „látnivaló-gyűjtős” úti cél, inkább a mindennapi élet és a városi hangulat miatt érdekes. A város egyik legfontosabb eleme az óceán közelsége. A hosszú partszakasz reggelre és estére megtelik élettel: sportolók, sétáló családok és utcai árusok jelennek meg, a tengerpart a közösségi élet természetes tere. Különösen izgalmas a Yoff városrész, ahol még erősen érződik a hagyományos, kissé kaotikus afrikai hangulat, és ahol a faszénen grillezett hal, és a csípős-savanyű mango snack a mindennapok része. Afrika legnyugatibb pontja, a Pointe des Almadies szintén itt található. Dakar összességében élénk, kontrasztos város, amely jól megmutatja Szenegál urbánus, modern arcát – éles ellentétben az ország nyugodtabb vidéki térségeivel.

Dakarból komppal könnyen meglátogatható Ilée de Ngor szigete, ami népszerű szörfös hely (mi nem jutottunk még el oda).

Île de Gorée

Île de Gorée egy mindössze kb. 900 × 300 méteres, autómentes sziget Dakar partjaitól kb. 3 km-re. Ma nagyjából 1000–1500 ember él itt, főként halászatból, turizmusból és kézművességből. 1978 óta UNESCO világörökségi helyszín. A sziget legfontosabb emlékhelye a Maison des Esclaves, amely a transzatlanti rabszolgakereskedelemhez kötődik, és a „Door of No Return” (Visszatérés nélküli ajtó) révén vált világszerte ismertté. Bár a történészek vitatják, hogy pontosan hány rabszolgát hurcoltak el közvetlenül Gorée-ről, a hely ma szimbolikus emlékezeti központ egész Nyugat-Afrika számára. Gorée hangulata éles ellentétben áll Dakarral: csendes utcák, színes házak, kis galériák és kávézók jellemzik. Tipikusan fél–egynapos kirándulás, Dakarból komppal megközelíthető. Nagyon túrista az egész sziget, de az emberek kedvesek, a part közeli inkább túristáknak szánt étteremben is nagyon finomat ettünk hasonló árban, mint bárhol máshol.

Mar Lodj és a Sine-Saloumn Delta

Mar Lodj egy apró szigetfalu a Sine-Saloum Delta területén, amely Szenegál egyik legkülönlegesebb természeti régiója. A delta UNESCO bioszféra-rezervátum, ahol sós vízű folyóágak, mangroveerdők és kisebb szigetek alkotnak összetett vízi világot. Hajóval lehet megközelíteni, mi egy kis, családias szálláson aludtunk, ahol estére mindig főztek nekünk. Grillezett halat és csirkét kaptunk – messze a legfinomabb ételek voltak, amiket Szenegálban ettünk, egyszer thieboudienne is került az asztalra. A napok nagy részét sétával töltöttük a három faluban (de nagyon meleg volt), majd kajakoztunk a mangrovék között. Délután focizó helyiekhez csatlakoztunk, este pedig a gyerekek hagyományos birkózását néztük, vagy a laza hangulatú raszta bárban ittunk egy sört. Mar Lodj számunkra a lassításról, az emberekről és az egyszerű, de emlékezetes élményekről szólt.

A deltában érdemes még megnézni több falut, pl. Palmerine-t és Toubacouta-t is.

Toubab Dialow

Toubab Dialow könnyen megközelíthető a Dakar Nemzetközi reptérről taxival, Dakarból pedig metróval és busszal (nagyon zsúfolt, így elég egyedi élmény). Ez az üdülőfalu megőrízte vidéki hangulatát, néhány szállás és tengerparti bódá található, ahol finom grillezett halat, halnyársat, tengergyümölcsét lehet enni. A falu a művészetről híres, sokan járnak ide dobolni tanulni, esténként pedig sokszor vannak tradicionális táncos/dobos előadások a közösségi terekben/kocsmákban. A helyiek jófejek, sok raszta él errefelé egész Szenegálból, jó ebben a nyugodt környezetben eltölteni pár napot. Mi télen voltunk (február), így az időjárás sem volt elviselhetetlen, este dzsekit kellett hordanunk, napközben maximum 30 fok volt.

Bandia Nemzeti Park

Toubab Dialow-ból tömegközlekedtünk a parking, ami nagyon egyszerű volt, egy arrafelé tartó minibuszra kellett csak felszállnunk. Kb 20 eur/fő-ért befizettünk egy szafarira. Ez úgy működött, hogy addig vártunk, amíg egy 11 fős szafarikocsi megtelt vendégekkel (kb 10 percbe telt). Saját kocsival is be lehet menni, de úgy kb 30 euróra jön ki a belépő. A park csak 35 négyzetkilométer, tehát egy nagyobb állatkertnek tűnik, azonban Nyugat-Afrikában limitált a látogatható nemzeti parkok száma, és itt nagyon sok állatfaj megtalálható. Láttunk orrszarvút, zsiráfokat, krokodilt, mocsáriantilopot, sabe antilopot, zebrát, gazellát, bivalyt, struccot és óriás babobab fákat, ahol ki tudtunk szállni sétálni. Összességében egy nagyon jó kis egy napos túra volt.

Saint Louise

Saint Louise az UNESCO világörökség része, Szenegál egykori fővárosa. A belváros hangulatos hoteleiről és gyarmati színes házairól híres, de mi hamar kiléptünk innen és felfedeztük a félsziget többi részét. A város óriás halászkikötővel rendelkezik, ahová folyamatosan futnak be a színes halászhajók. Rengeteg graffiti színesíti az utcákat, sok művész él errefelé is. Éjszaka könnyű belefutni tradicionális dobelőadásba a kocsmákban, napközben újrahasznosított biciklikből dolgokat készítő művészbe vagy random fesztiválba, ahol táncosok kifestve és beöltözve rohannak keresztül a városon.

Lompoul su Mer és Lompoul Desert

A Lompul egy kis sivatag, a Szahara Száhel részének a kinyúlása. Két éjszakát aludtunk egy sátorban, ami meglepetés volt az ott dolgozóknak, hiszen általában csak 1 éjszakára vagy átutazóban quad túrákra szoktak betérni az emberek. A gyors átutazás helyett mi lesétáltunk a tengerpartra (iszonyatosan meleg volt), és ott végigsétálltunk a kis halászfaluig. Nagyon érdekes volt nézni, ahogy az emberek a part mellett közlekedtek lovacskocsikkal. Egy kis szállodában ebédeltünk és ittunk egy sört, majd hazastoppoltunk, mert nem bírtuk többé a meleget. 2 évvel később kocsival is visszatértünk a parta és betértünk a szállásra, ahol sajnos nagyon megdrágult minden, így főztünk magunknak a fenyőfák (meglepő, hogy vannak a parton) árnyékában.

A tengerpart mellett a környéken rengeteg másik szép kis falu van, mi Potou településén is megálltunk vadkempingezzni.

Ziguinchor

Ziguinchor a Casamance régió központja Dél-Szenegálban, trópusi hangulatú város a Casamance-folyó partján, sok fával és zöld területtel. Hangulata érezhetően eltér az ország északi részétől: nyugodtabb, „déliesebb”, és jó kiindulópont a Casamance vidéki falvainak és folyómenti tájainak felfedezéséhez. Az emberek itt még barátságosabbak és kedvesebbek, mint Északon. Este a körforgalommal összekötött főtéren ettem egy sültcsirkés baguettet pár helyi társaságában , majd fél napot sétállgattam a városban. Először a halpiacon kellett mindenki mellé leülnöm, majd egy utcán sétálva hívott be mindenki a boltjába, hogy üdvözöljenek és megkérdezzék, hogy honnan jöttem, így 1 óra alatt maximum pár száz métert tettem meg.

Cap Skirring

Cap Skirring Dél-Szenegál híres tengerparti üdülőhelye a Casamance régióban, fehér homokos strandokkal, pálmafákkal, rengeteg étteremmel és túristával, így mi 2023-ban és 2025-ben is kihagytuk, de jó választás lehet annak, aki kicsit több infrastruktúrára vágyik.

Abene

Abene Ziguinchortól Északra Gambiához közel található kis üdülőfalu, mellette Kafountine-el, ami egy kicsit nagyobb halászalu. Abene híres az óriás baobabfájáról, a fesztiváljáról, a teheneiről a parton, és a nyugodt környezetéről. Az ott élők nagyon büszkék a kultúrájukra, amit szívesen megosztanak az odautazókkal. A parton rasztabárok találhatóak, nagyon sokan a Baya Fall vallást követik (őket szokták Muszlim Rasztáknak hívni), a béke, egyenlőség és az elfogadás a fő összetartó elv. Minden este rasztabulik színesítik az éjszakát, ez tényleg egy olyan hely, ahová az ember a helyiekkel való találkozás miatt megy.

Cachouane és Diembéreng

Két hely, ahol mi jártunk a rengeteg opcióból, amit Casamance csatornái és mangrove erdői kínálnak. Mi pont elkaptunk valamilyen vírust, így időnk nagy részét pihenéssel töltöttük Cachouane-ben egy aranyos kis szálláson, amit 8 testvér üzemeltet. Egyébként kicsit sétállgattunk a folyó mellett, és beszívtuk magunkba a nagyon lassú és nyugodt casamance-i életmódot. Visszafelé megálltunk Diembéreng-ben, egy kis faluban, ahol a nagy baobab fák alatt szoktak üldögélni, és különböző termékeket árulni az emberek, de egyébként tengerpartja is van, így megéri itt is eltölteni egy kis időt. Itt is mindenki nagyon kedves volt, ettünk egy napi menüt az egyik kis étteremben (hallevest).

Ami nekünk kimaradt Cassamance-ban, de mások ajánlották az Karabane szigete és Oussouye, amit jó kiinduló alapnak szokta mondani a delta és a falvak felfedezésére.

Djoud Nemzeti Madár Rezervátum

A Szenegál-folyó deltájában fekvő rezervátum a világ egyik legfontosabb madárélőhelye, ahol a vándorlási időszakban több mint 3 millió madár (pelikánok, flamingók, gémek) figyelhetők meg. Összefügg a mauritániai Diawling Nemzeti Parkkal, amit a határátlépés során látogattunk meg.

Nikolo-Koba National Park

Távoli, vad szavannás–erdős nemzeti park Kelet-Szenegálban, ahol antilopok, páviánok, krokodilok és ritkán oroszlánok is élnek. Az infrastruktúra minimális, de utána néztünk és vannak kempingek/kis szállások a folyó partján. Sokáig gondolkodtunk rajta, hogy elmegyünk, csak nagyon kiesett az útvonalunkból.

Kédougou

A guineai határ közelében található a Maleniké emberek által alapított város környéke Szenegál egyik legzöldebb és legváltozatosabb térsége, ahol vízesések, dombvidéki túrák és alig látogatott falvak adják a hely érdekességét. Mivel mi Bissau Guinea felé mentünk át a határon, így sajnos ez a régió kimaradt, de egyszer szívesen ellátogatnánk ide.

Touba

Touba Szenegál egyik legkülönlegesebb és legérdekesebb városa: a mouride iszlám szúfi rend szellemi központja, amelyet a 19. század végén Cheikh Ahmadou Bamba alapított a francia gyarmati uralom idején. Bamba tanítása az iszlám hitet a kemény munkával, fegyelemmel és erkölcsi tisztasággal kapcsolta össze; emiatt a gyarmati hatóságok veszélyesnek tartották és száműzték, ám követőinek száma tovább nőtt, halála után pedig Touba zarándokvárossá vált.

Touba-ban nincs alkohol, nincs dohány, és a város működését nagyrészt a vallási vezetés irányítja – sok szempontból valódi „állam az államban”. A monumentális Nagymecset köré szerveződő élet csúcspontja az évente megrendezett Grand Magal, amikor több millió zarándok érkezik az ország minden részéből.

A városhoz szorosan kapcsolódik a Baye Fall közösség, amely a mouride rend egyik irányzata, Ibra Fall tanításai nyomán. A Baye Fall követők elítélik az erőszakot, a spirituális odaadást elsősorban fizikai munkával és szolgálattal fejezik ki; gyakran eltérnek a klasszikus iszlám előírásoktól, és színes ruháikról, rasztaszerű hajukról könnyen felismerhetők.

Touba egyik legérdekesebb sajátossága, hogy gyakorlatilag nincsenek hivatalos, klasszikus szállások: a vendéglátás itt nem üzlet, hanem vallási kötelesség. A zarándokokat és érkezőket családok a Baye Fall követők fogadják be – sokszor ingyen, étellel és alvóhellyel –, ami a mouride tanítások közösségi szolidaritását tükrözi. Utazóként Touba nem csupán egy város, hanem egy élő vallási–társadalmi rendszer, amely ritka és mélyen emlékezetes tapasztalat Nyugat-Afrikában – emiatt a város miatt még mindenképpen visszatérünk Szenegálba.

Fotó: Eyelit Studio on Unsplash és Karen Nash on Unsplash és E. Diop on Unsplash

Lake Rebta

Dakar közelében fekvő sós tó, amelyet algák festhetnek rózsaszínre (a szín erőssége évszakfüggő), és ahol ma is hagyományos módszerekkel termelik ki a sót a helyiek. Nekünk ez mindkét látogatás alkalmával kimaradt, azt olvastuk, hogy kezd megszűnni a tó rózsaszín színe. Azonban Dakarból megérhet egy egynapos túrát.

Legemlékezetesebb Történeteink

Bár Afrika egész területén mindenki nagyon kedves volt velünk, a Muszlim kultúrákban a legerősebb a vendégszeretet, és van rá a legnagyobb esély, hogy meghívjanak minket dolgokra – ez Szenegálra is igaz volt, amire rátett még egy lapáttal a Teranga, azaz a vendégszeretet filofóziája, ami átitatja az egész országot.

Abenében a tengerpart mellett töltöttem pár napot, ahol volt egy kis kávézó, ahová mindig visszajártam. Pár fiatal srác dolgozott ott, akik egy néninél laktak, aki meg szeretett volna hívni ebédre, de már 3 óra volt, a csirke pedig még futkozott, így udvariasan visszautasítottam. Este a parton ittunk egy sört az egyik raszta bárban, akik fogtak halat és megsütötték, amiből jutott nekem is, és még egy kis kókuszt is szereztek desszertnek. A faluban visszafelé kiderült, hogy már vártak a kávézós fiúk, mivel ebédre nem tudtak meghívni, így náluk kellett vacsoráznom, Yassa stílusu halat készítettek. Zighuincor-ben csak 1 napot töltöttem el, de ott is és itt Abene-ben is már ismertem a fél falut, percenként meg kellett állnom beszélgetni valakivel. Kedvességemet étel meghívásokkal viszonozták, én pedig jobb híján 1-1 sörrel (Muszlim ország gyanánt nem olyan olcsó a sör Szenegálban, de nem annyira konzervatív az ország, így sokan szívesen isznak).

Egy másik vicces sztori az egyik buszutamon történt. A kisbuszokban teljesen normális, hogy az anyuka beleülteti a gyerekét kicsit más ölébe, akinél látszik, hogy szívesen játszana vele. Én is kaptam egy babát kb fél órára, aki a végén elkezdett sírni, és nem tudtam megnyugattni, így visszaadtam az anyukájának – nagy szerencsémre, mert kiderült a sírás oka, a babának hánynia kellett, és csak 1 másodperccel úsztam meg, hogy nem rám!

A tömegközlekedésről még fontos elmondani, hogy 2023-ban még rengeteg régi sept-place (régi 7 személyes kocsik) volt az utakon, amik akkor indultak amikor beteltek. Volt pár kocsi, amit nem tudtunk elképzelni, hogy hogyan műküdik még, volt olyan, ami pl. kocsikulcs nélkül is elindult (és nem állt le, amikor kikerült belőle). Egyik nap Mar Lodj és Saint Louise között tömegközlekedtünk, ami bár csak 350 kilométerre fekszik, lehetetlen küldetésnek tartották a helyiek, hiszen hajóval kellett kezdenünk a reggelt, utána pedig rengetegszer át kellett szállnunk – mégis sikeresen lehoztuk időben és csomó emberrel megismerkedtünk közben (pl Saint Louisi művészekkel). Egy másik alkalommal Lompoul sivatag és Dakar között kellett minibuszoznunk, amit mások egy napi túra alatt csinálnak végig, de nekünk valahogy majdnem 10 órába telt eljutni Dakarba, az egész napos program a dugóban az ablakon való kibámulás volt. Teljesen kiszámíthatatlan a közlekedés, így egy jó adag türelem kell, hogy az ember eljusson A-B-be.

Photo by Curioso Photography on Unsplash, Photo by Curioso Photography on Unsplash, Photo by Vince Gx on Unsplash

Szenegál egy nagyon színes ország, tele művészettel legyen szó zenéről, táncról, festésről, textíliákról vagy képzőművészetről. Északon sivatag, délen buja zöld növényzet, rengeteg pálmafa és folyó tarkítja a vidéket, ez a sokszínűség nagyon lenyűgözött minket az országban. A teranga jelen van mindenütt, bár van látnivaló bőven, de megéri meglátogatni az országot csak azért, hogy kicsit lelassuljon az ember és élvezze a helyiek vendégszeretetét és társaságát.